külföld

Megegyeztek: Netanjahu és Abbász rendszeresen találkoznak

2010. szeptember 2., csütörtök 19:58     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Mahmúd Abbász palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megállapodott, hogy szeptember közepén ismét találkozik egymással, és utána kéthetente rendszeres tárgyalásokra ül össze - jelentette be csütörtökön az amerikai elnök különmegbízottja.
 

1

A szeptember 14-15-i találkozó a közel-keleti térségben lesz, és részt vesz rajta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is - mondta a tudósítóknak George Mitchell, aki közvetítőként oroszlánrészt vállalt a tárgyalások tető alá hozásában.

A csütörtöki találkozón jóhiszeműség és a szándékok komolysága érződött - tette hozzá a tájékoztatáskor még tartó megbeszélésről. A felek ugyanakkor abban is egyetértettek , hogy a tárgyalások rendkívül kényesek, ezért azokkal kapcsolatban csak kevés információt hoznak nyilvánosságra.

A felek megállapodtak, hogy elsőként egy olyan "keretegyezményben" kell megállapodniuk, amelyben meghatározzák azokat a kérdéseket, amelyekben kompromisszumot kell kötniük az egy éven belül megkötendő, végleges megállapodásig.

Mitchell nem válaszolt az azt firtató kérdésre, hogy a két vezető érintette-e a ciszjordániai zsidó telepek ügyét. Az építkezések ügyében Netanjahu által meghirdetett moratórium szeptember 26-án jár le. Szakértők szerint a tárgyalások kudarcba fulladnak, ha az izraeli miniszterelnök nem hosszabbítja meg a tilalmat.

A tárgyalások nyilvános nyitószakaszában Netanjahu felvetette, hogy a palesztinok "a zsidó nép nemzetállamaként" ismerjék el Izraelt, Abbász pedig sürgette a zsidó telepek építésének befagyasztását a megszállt területeken és a Gázai-övezet blokádjának feloldását.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerdán, a The New York Times által közölt írásában felajánlotta, hogy miként korábban, most is kész házigazdája lenni az izraeli-palesztin tárgyalásoknak.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Transportation Manager (Randstad Hungary Kft.)
Brand Manager (FMCG) (Karrier Hungária Kft.)
IT - Rendszerszervező (WELT 2000 Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz