külföld

Fejek hullanak a román kormányban

2010. szeptember 2., csütörtök 19:20     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A román kormány hat miniszterétől készül megválni Emil Boc miniszterelnök, aki kiszivárogtatott hírek szerint döntését a Demokrata Liberális Párt vezetőségi ülése után, csütörtök este kívánja bejelenteni.
 

1

A párt elnöki tisztét is betöltő Boc a csütörtök délutáni értesülések szerint leváltani készül Adriean Videanu gazdasági, Gabriel Sandu távközlési, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Radu Berceanu szállítási és közlekedési, Sebastian Vladescu pénzügy-, valamint Mihai Seitan munkaügyi minisztert.

Romániában már hónapok óta éltek olyan nem hivatalos előrejelzések, hogy Boc kormányátalakításra készül, s hogy ebben a törekvésében Traian Basescu államfő is támogatja.

A nemzetközi pénzintézetek, elsősorban a Nemzetközi Valutaalap nyomására meghozott súlyos jövedelemcsökkentő és szociális megszorító intézkedéseket felzúdulással fogadták a társadalom szinte minden rétegében, ezért bukaresti elemzők már régóta biztosra vették, hogy a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L), amelynek maga Emil Boc az elnöke,  "fejek hullásával" próbál enyhíteni egyre növekvő népszerűtlenségén.

A PD-L mögött álló - sokak szerint a párt- és kormánypolitikát diktáló - Traian Basescu maga szabta meg a szeptember elejei határidőt arra, hogy Emil Boc leváltsa az alkalmatlannak bizonyult tárcavezetőket. Szerdán össze is ült a PD-L vezetősége a párt képviselőivel és szenátoraival, hogy együttesen értékeljék a miniszterek eddigi teljesítményét. Csütörtökön folytatódott az ülés.

Korábban számos változat látott napvilágot arról, hogy kiket cserélnek majd le. A most emlegetett nevek mind szerepeltek a találgatásokban.

A koalíciós partner Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormánytagjai közül csak Cseke Attila egészségügyi miniszter neve merült fel, de csütörtökön nem látszott valószínűnek, hogy a romániai magyar politikust is érintené a kormányátalakítás. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az elmúlt napokban kifejezetten kedvezően nyilatkozott a magyar miniszter munkájáról, hangsúlyozva, hogy jelentős lépéseket tett az egészségügyi rendszer decentralizációja érdekében.

Médiaberkekben tudni vélik, hogy a PD-L-n belül többen magának Emil Bocnak a lemondását is szorgalmazzák, mivel szerintük a miniszterelnöknek nincs bátorsága a mostaninál is radikálisabb kormányátalakítást végrehajtani.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Transportation Manager (Randstad Hungary Kft.)
Brand Manager (FMCG) (Karrier Hungária Kft.)
IT - Rendszerszervező (WELT 2000 Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz