külföld

Ma szavaz az Európai Parlament az unió kormányáról

2010. február 9., kedd 8:00     InfoRádió
Kedden szavaz az Európai Parlament az új Európai Bizottság összetételéről. Pozitív döntés esetén a testület már szerdán hivatalba is léphet. A bolgár biztos cseréjét leszámítva a bizottság elnöke nem változtatott a jelölti listán, a magyar delegált Andor László a szociális és foglalkoztatási portfóliót vezetheti.
 

1

Három és félhónapos hatalmi vákuum után szerdán megalakulhat az új Európai Bizottság. Az előző testület mandátuma tavaly október 31-én lejárt, de a Lisszaboni Szerződés körüli huzavona miatt ügyvezető hatáskörrel hivatalban maradt. A tervek szerint egészen keddig, amikor az Európai Parlament szavazhat az új összetételű testületről.

A végső voksolást nagyon komoly ellenőrzés előzte meg. Az uniós jogszabályok szerint ugyanis miután a tagállamok megnevezték a jelöltjeiket, Barroso elnök pedig elosztotta közöttük a tárcákat, az Európai Parlament szakbizottságai maratoni ülésen kérdezték ki a jelölteket, elutasító döntésük pedig borította az eredeti terveket.

Így történt a bolgár biztos esetében is. A humanitárius segítségnyújtási portfólió élére jelölt Rumjana Zseleva bolgár külügyminiszter szakmailag sem volt felkészült, ráadásul az EP-bizottság kifogásolta a politikus üzleti ügyeit. Bulgária visszahívta Zselevát, és a Világbank alelnökét, Krisztalina Georgievát jelölte helyette.

A jogos kritikák mellett felvetődik olyan szempont is, amely szerint az Európai Parlament ilyenkor szereti megmutatni az erejét - mondta az InfoRádiónak Fóris György, a BruxInfo elemzője, aki hangsúlyozta: nem hivatalos értesülések szerint Barroso környezete azzal kalkulált, hogy legalább 2-3 biztos "elbukhat" emiatt a szakbizottság a meghallgatás során.

Az előzetes nyilatkozatokból valószínűsíteni lehet, hogy az Európai Parlament többsége támogatni fogja a bizottságot, amely a Lisszaboni Szerződés szerint immár új szerkezetben és hatáskörrel dolgozhat majd.

A testület 27 fős maradt, tehát továbbra is minden ország egy biztost ad, változás viszont, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a brit Catherine Ashton a bizottság tagja lett alelnöki rangban.

Az Európai Bizottság magyar tagja Andor László közgazdász lehet. Az eddigi biztos, Kovács László az adó- és vámügyeket vitte, Andor László pedig a szociális és foglalkoztatási portfólióért felel majd.
Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
HR Trainee (Prohumán 2004 Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
Sales Representative (Adecco Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz