külföld

Végrehajtás fenyeget: Duray csak magyarul hajlandó bocsánatot kérni

2009. október 29., csütörtök 10:10     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Végrehajtási utasítást adott ki Duray Miklós ellen egy pozsonyi bíróság annak kapcsán, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke magyarul kért bocsánatot a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS) azért, hogy egy rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - közölték Pozsonyban.
 

1

A per tárgyát Duray Miklósnak az InfoRádióban 2006 júliusában elhangzott kijelentése képezte, miszerint a "szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt".

A bíróság az ügyben bocsánatkérésre kötelezte Durayt, aki ennek magyarul tett eleget. Ján Slota pártját ez nem elégítette ki, szlovák nyelvű bocsánatkérést követel, s ezért végrehajtó útján akar elégtételt kapni.

Amennyiben Duray nem tesz eleget a végrehajtó felhívásának akár 30 ezer euró kifizetésére is kötelezhetik.

"Az ítéletben egyértelműen meghatározták, milyen nyelven kell bocsánatot kérnie, a szövegben a szlovákot tüntették fel. A magyar szöveg elküldésével nem hajtotta végre az ítéletet. Én csak az érvényes jogszabályok szerint jártam el" - jelentette ki Karol Gordík, az SNS jogi képviselője.

"Természetesen, amint kézbesítik a döntést, fellebbezek" - nyilatkozta az Új Szó című lapnak Duray. Továbbra is azt állítja: nem sértett törvényt, mert mindenkinek joga van anyanyelvén bocsánatot kérni.

Az SNS eredetileg tízmillió korona kártérítést is követelt. Mivel ezt alsóbb szinteken elutasították, a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett. A kerületi bíróság azért nem ítélte meg a kártérítést, mert nem látta bizonyítottnak, hogy Duray kijelentései negatív hatással lettek volna az SNS-re.

Duray az SNS-nek elküldött magyar nyelvű bocsánatkérésével eleget tett annak a bírósági döntésnek, amelyre a
testület júniusban kötelezte az MKP alelnökét a szlovák pártot illető, sértőnek minősített kijelentése miatt - vélte korábban a neves szlovák ügyvéd és volt miniszterelnök, Ján Carnogursky. "Természetesen azzal a feltétellel, hogy a magyar szöveg pontos fordítása annak, amit a bíróság elrendelt" - szögezte le.

Megjegyezte: Duray eljárása ugyan szokatlan, de összhangban van a szlovák törvényekkel. Carnogursky kifejtette: a szlovák alkotmány a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek garantálja anyanyelvük használatát a hivatalos érintkezésben. Duray és az SNS levélváltása nem hivatalos, hanem magánérintkezés volt, nem állami intézményekről van szó.

A szlovákiai magyar politikus azt állítja: kijelentése egy vitában elhangzott vélemény volt. Duray Miklós politikai véleménynyilvánításért már 1983-ban is bíróság elé került. A szlovákiai magyar kisebbség jogainak védelmét a korabeli szocialista rendszer felforgató tevékenységnek minősítette, s Durayra börtönbüntetést szabott ki.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Data Warehouse Expert (Euronet Worldwide Inc)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz