külföld

Francia példát követ Pécs a vízművek visszavételével

2009. október 27., kedd 12:20     InfoRádió
Kifejezetten "haladónak" tekinthető Pécs önkormányzatának az a lépése, hogy szerződést bontott a részben a francia Suez Environnement társaság által tulajdonolt Pécsi Vízmű Zrt.-vel. S bár Nicolas Sarkozy elnök az esetet szóvá tette Bajnai Gordon kormányfő minapi párizsi látogatásakor, a francia lapok gyakorlatilag alig foglalkoztak a történtekkel, ami nem csoda, hiszen az ottani önkormányzatok is sorra mondják fel a hosszú távú koncessziós szerződéseket, vagy kényszerítik árcsökkentésre a vízműveket.
 

1

A francia sajtó viselkedése részben érthető is, hiszen az ország több jelentős településének vezetése évek óta szabadulni igyekszik az előnytelen, húsz-huszonöt, olykor harminc évre szóló koncessziós szerződésektől. Párizs szocialista vezetése például tavaly döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg a Veoilával és a Suezzel még 1984-ben megkötött, huszonöt évre szóló szerződését, és 2010-től saját tulajdonú céggel végzi majd a vízszolgáltatást.

"A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon" - mondta a döntést követően a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester. Anne Le Strat hangsúlyozta: a polgármesteri hivatal által végzett számítások szerint a lépéssel Párizs évente 30 millió eurót, mai árfolyamon mintegy nyolcmilliárd forintot tud majd megtakarítani, ráadásul a befolyt nyereséget ahelyett, hogy szétosztanák a részvényesek között, a jövőben a víz- és csatornahálózat modernizálásába fogják befektetni.

A "vízfüggetlenségi harc" harc kezdete Franciaországban a kilencvenes évek elejére tehető, a települési vezetők ekkor kezdtek ugyanis rájönni arra, hogy a vízközművek működésének koncesszióba adása főleg áremelkedést hozott a lakosság számára, minőségi javulást azonban alig.

A folyamatot megfordítani akaróknak kemény ellenállást kellett leküzdeniük, az 56 ezer lakosú dél-nyugat franciaországi Castres város vezetőinek például közel tízéves bírósági hercehurca után sikerült megszabadulniuk a nevét Lyonnaise des eaux-ról Ondeóra változtató társaságtól, amellyel a település korábbi vezetése harminc évre szóló koncessziós szerződést kötött, és amely a vízszolgáltatás átvételét követő második évben 60 százalékkal emelte meg a lakossági vízdíjakat.

A több mint félmillió lakosú, kelet-franciaországi Grenoble-ban a környezetvédők több éves kemény harcának köszönhetően 2000 elejére került vissza a településhez a vízszolgáltatás. A zöldek munkáját itt nagymértékben hátráltatta a korrupció, a Lyonnais des eux vízszolgáltató ugyanis egyszerűen lefizette a várost vezető pártokat - jobb és baloldaliakat egyaránt -, ráadásul az ebből származó kiadásait a lakosság túlszámlázásából fedezte.

Mára már több tucatra tehető azoknak a településeknek a száma, amelyek a sikeres példákon felbuzdulva túltették magukat azon a hetvenes években elterjedt, gyakorlatilag ideológiává keményedett nézeten, mely szerint a vízszolgáltatás működtetését mindenképpen külső, magánvállalatokra kell bízni.

És ahol nem sikerült szerződést bontani, ott a települési képviselőtestületek erőteljes nyomással arra kényszerítik a vízszolgáltatókat, hogy drasztikusan csökkentsék áraikat. Legutóbb a kétszázezres, közép-franciaországi Saint Étienne városának sikerült ez a bravúr: a frissen megválasztott szocialista polgármester elérte ugyanis, hogy a Suez és a Veolia által 50-50 százalékban tulajdonolt helyi vízművek 2009 januárjától 23 százalékkal csökkentsék a lakossági vízdíjat. A mintát egyébként a szomszédos, közel kétmilliós Lyon vezetésétől vették, amely 2007-ben elérte, hogy a település vízszolgáltatását biztosító Veolia 16 százalékkal csökkentse az árait.

Az "emancipációs" folyamatban a polgármesterek minden lehetséges eszközt igénybe vesznek. A már említett példák mellett vannak, akik független szakértőkhöz fordulnak, hogy a vízművek működését, számlázási rendszerét átvilágítsák. Három éve egy ilyen külső auditnak köszönhetően a negyedmilliós nyugat-franciaországi Bordeaux vezetése rájött, hogy a város vízszolgáltatását működtető Lyonnaise des eaux 233 millió eurós "túlzott profitra" tett szert. Az összeget a település vezetése visszakövetelte, és a cég belement abba, hogy azt befektetések és árcsökkentés formájában visszatérítse.
S. Ráduly János, Franciaország



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Szoftverfejlesztő (Novopharma Kft.)
Területi képviselő (Német gépforgalmazó cég)
Területi Képviselő (Unix Autó Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz