külföld

Bajnai békejobbja: hallgatnak a szlovák politikusok

2009. szeptember 8., kedd 13:00     InfoRádió
A szlovákiai internetes portálokon nagy visszhangot váltott ki a magyar kormányfő cikke, amelyet hétfőn a pozsonyi SME és az Új Szó közölt. A sajtó és a politikusok viszont hallgatnak.
 

1

Bajnai Gordon cikkére a SME című napilap internetes portálján eddig több mint 500-an reagáltak. Bár megjelentek szélsőséges nézetek is, sokan kiemelik a magyar miniszterelnök írásának higgadt, tárgyszerű hangvételét, és hasonlót várnának szlovák partnerétől is a csütörtöki kétoldalú találkozón.

A többi hírportál látogatóinak nagy többsége is inkább kedvezően fogadta a cikket. Sokan viszont hozzátették: Bajnai feltehetően már nem sokáig lesz kormányfő, ezért inkább arra lennének kíváncsiak, hogy mit mond Orbán Viktor.

A vitázók nagy része leszögezi: Szlovákia és Magyarország a vélt vagy valós történelmi sérelmek ellenére békés együttélésre, jószomszédi viszonyra van ítélve -akár tetszik ez a politikusoknak, akár nem.

A hozzászólók többsége azonban szkeptikus a soron következő szlovák-magyar kormányfői találkozóval kapcsolatban és nem várnak látványos áttörést tőle a két ország kapcsolatában.

A nyomtatott sajtó szinte észrevétlenül tért napirendre a magyar miniszterelnök cikke fölött, sem a SME, sem a Pravda nem kommentálja az írást. Hasonlóképpen hallgatnak a politikusok is, Robert Fico sem kívánta kommentálni magyar partnerének javaslatait.

A szlovákiai magyar pártok vezetői üdvözölték a magyar kormányfőnek a sérelmeken felülemelkedő, európai értékrendet tükröző állásfoglalását.
Protics János (Pozsony)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Mérnök munkatárs (KÜRT Zrt.)
Értékesítő (Budapesti cég)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz