külföld

"A kapitalizmus megbolondult"

2009. június 16., kedd 20:40     InfoRádió
"Népek lázadását és világméretű politikai válságot" jósol a francia köztársasági elnök arra az esetre, ha a kormányok által a gazdasági válság kezelésére hozott intézkedések nem eredményeznek alapvető társadalmi változásokat és igazságosabb szociális rendet. Nicolas Sarkozy hétfőn a Munkaügyi Világszervezet több államfő részvétele mellett Genfben megtartott plenáris ülésén azt mondta: nem lehet tovább várni, a pénzügyi kapitalizmus ugyanis "megbolondult", ezért azonnali szabályozásra van szükség.
 

1

A francia államfő szerint "forradalmat kell végrehajtani a világ kormányzásában, változtatni kell a jelenlegi gazdasági növekedési modellen, és szorosan szabályozni kell a globalizációt". "A világot nem kormányozhatja kizárólag a kínálat és a kereslet törvénye, olyan szabályokat kell bevezetni, amelyek ahelyett, hogy lefelé húznának, mindenkit egyaránt felemelnek" - hangoztatta Nicolas Sarkozy, akinek gondolatait a résztvevők többször is vastapssal jutalmazták.

A politikus, saját bevallása szerint, javaslatainak egy részét a francia szakszervezetekkel történt egyeztetéseken elhangzottak alapján dolgozta ki, így nem meglepő, hogy a Munkaügyi Világszervezet szerepének megerősítését és az általa kidolgozott szabályok kötelezővé tételét szorgalmazta.

Nicolas Sarkozy ezzel összefüggésben azt javasolta, hogy a jövőben csak azok az államok részesülhessenek a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más nemzetközi fejlesztési bank által nyújtott segélyekben, amelyek betartják a munkajoggal és a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi előírásokat.

"Bátor" javaslatokat vár az államfő

A francia államfő fontosnak nevezte a szociális és a környezetvédelmi dömping visszaszorítását is, vagyis azt a jelenséget, amikor valamely ország alacsony, a dolgozókat hátrányosan érintő társadalombiztosítási járulékokkal, illetve elnéző környezetvédelemi szabályozással csábítja magához a befektetőket.

Nicolas Sarkozy azt kérte a Munkaügyi Világszervezet vezetőitől, hogy a legfejlettebb gazdaságok, a G20-ak következő, szeptemberben tartandó tanácskozására dolgozzanak ki "bátor" javaslatokat.

Az államfő egyben arra figyelmeztette politikus társait, hogy "elképesztő felelőtlenség" és "öngyilkos magatartás" lenne azt gondolni, hogy a gazdasági válság után minden folytatódhat a régiben.

A Munkaügyi Világszervezet igazgatója egyébként azt mondta: eljött az ideje annak, hogy a kormányok immár a munkájukat tömegesen elvesztő dolgozók helyzetével is foglalkozzanak. Juan Somavia szerint a gazdasági és pénzügyi szektor megmentésére fordított milliárdok "jogos frusztrációt" keltettek az emberekben, és a vezetőknek meg kell mutatniuk, hogy az ő sorsuk iránt is érdeklődnek.
S. Ráduly János, Franciaország



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
C++ programozó (A&D) (evosoft Hungary Kft.)
Senior controller (Randstad Hungary Kft.)
Area Sales Manager (Hays Hungary)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz