eur:
389.1
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

A kormány köszönetet mond a postásoknak az Erzsébet-utalványok kézbesítéséért

A kormány köszönetet mond a Magyar Posta dolgozóinak a decemberi rendkívüli munkavégzésükért, amelynek köszönhetően a nyugdíjasok az év végéig megkapták az Erzsébet-utalványokat - nyilatkozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára

Dömötör Csaba szerint a köszönet azért is különösen indokolt, mert a határidő szoros volt, és az ünnepi időszak a posta számára egyébként is jelentős többletfeladatokkal jár.

A kormány tavaly év végén döntött úgy, hogy 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt juttat el 2,7 millió nyugdíjasnak - idézte fel az államtitkár. Hozzátette: erre az adott lehetőséget, hogy a magyar gazdaság a vártnál is jobban teljesített.

A Magyar Posta hétfőn azt közölte: 2,6 millió Erzsébet-utalványt kézbesített, a küldemények több mint 98,5 százalékát pedig átvették az ügyfelek múlt péntekig.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×