eur:
388.12
usd:
360.2
bux:
69016.26
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Paolo Gentiloni alakíthat kormányt Olaszországban

Paolo Gentiloni alakíthat kormányt Olaszországban

Paolo Gentiloni olasz külügyminisztert kérte fel vasárnap Sergio Mattarella államfő az új kormány megalakítására - jelentette be az elnöki hivatal.

Gentiloni az államfővel folytatott 45 perces megbeszélését követően rövid nyilatkozatában közölte: elfogadta a felkérést és igyekszik a lehető leghamarabb összeállítani kormányát. Hangsúlyozta, hogy az új kormány a legsürgősebb nemzetközi, gazdasági és társadalmi kihívásokra fog összpontosítani. Fontos feladatként említette a földrengés sújtotta közép-olaszországi térség megsegítését, illetve az új választási törvények mielőbbi elfogadását.

Paolo Gentiloni alakíthat kormányt Olaszországban

Az olasz politikai gyakorlat szerint Gentiloni feladata most az, hogy összeállítsa jövendőbeli minisztereinek névsorát, amellyel - várhatóan már hétfőn - visszatér az államfőhöz, leteszi hivatali esküjét, majd bizalmat kér a parlament mindkét házában. Az új kormány megalakítása néhány napon belül lezárulhat, az Európai Unió évzáró csúcstalálkozóján a hét második felében már az új miniszterelnök vehet részt.

Matteo Renzi a december 4-i népszavazás következményeként mondott le. A Renzi emberének számító Gentilonival a balközép Demokrata Párt (PD) vezette kormánytöbbség irányíthatja tovább az országot.

Az olasz ellenzéki pártok bírálták az államfő választását, és ismételten előrehozott választások kiírását sürgették.

"Olaszország választani akar. Az emberek a szavazataikkal akarják megújítani az országot. A pártok (képviselői) azzal a céllal hozzák létre ezt az új kormányt, hogy megtarthassák a hatalmas fizetésüket" - vélekedett Luigi di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) képviselőházi alelnöke.

Matteo Salvini, a jobboldali populista Északi Liga vezetője azt mondta,

Gentiloni mindössze a távozó kormányfő "haszontalan fénymásolata",

akire semmi szüksége nincs az országnak. Az Északi Liga korábban jelezte: a jövő hét végén tiltakozó megmozdulásokon fogják követelni az előrehozott választások kiírását.

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Ma hajnalban közzétette idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül: negatívan hatott a beeső gázár-környezet és az árbevétel-arányos különadó befizetése, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott a társaság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×