külföld

Még nem dőlt el a csőd szélén álló Opel sorsa

2009. március 5., csütörtök 12:40     InfoRádió
Berlinben a kancellár az Opel autógyár megmentésére irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy nem lát okot az Opel előnyben részesítésére más, válságba jutott cégekkel szemben. A kormány azonban még nem adott választ az Opel európai vezetői által kidolgozott szanálási kérelmekre.
 

1

Angela Merkel kancellár közölte, nem osztja a Szociáldemokrata Párt élén álló Franz Müntefering véleményét az Opel művek kulcshelyzeté illetően, és ezért nem tartja indokoltnak, hogy a kormány különleges bánásmódban részesítse a válságba jutott autógyárat. Ennek ellenére Guttenberg gazdasági miniszter folytatja a tárgyalásokat az Opel vezetőivel.

Időközben azonban kiderült, hogy a múlt hétvégén kidolgozott szanálási tervet nem egyeztették az amerikai anyavállalattal, a General Motorssal és ez megnehezíti a tanácskozásokat azokkal a kormányokkal, amelyekhez az Opel európai vezetői támogatásért fordultak. Fritz Henderson a General Motors európai üzemeltetési igazgatója szerint a cég áprilisra fizetésképtelenné válhat, ami közel félmillió munkahely megszűnését vonná maga után.

Azonban nemcsak a német, hanem a brit és a svéd, valamint a spanyol kormány is vonakodik attól, hogy különleges bánásmódban részesítse az Opelt. Más cégek a munkaidő átmeneti lerövidítésével próbálják áthidalni a megrendelések elmaradásával járó nehézségeket.

Az elmúlt hónapban már 700 ezerre emelkedett azoknak az alkalmazottaknak a száma, akiknek heti munkaóráit meghatározatlan időre lecsökkentették és ezért lényegesen kevesebb fizetést is visznek haza. A német statisztikai hivatal szerint már közel 17 ezer kis- és középvállalkozás kényszerül erre a megoldásra fennmaradása érdekében. Gazdasági körök előrejelzése szerint rövidesen másfél millióra szökhet a rövidített munkaidőben dolgozó alkalmazottak száma.
Vincze András, München



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
C++ programozó (A&D) (evosoft Hungary Kft.)
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz