külföld

Vallásos értékek kellenek a törvényekbe?

2009. február 25., szerda 6:44     InfoRádió / BBC
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A britek kétharmada szerint a vallásnak igenis fontos közéleti szerepe van, és a vallásos szellemiségnek a törvényekben is meg kellene jelennie. A kereszténység fontos szerepét még a muszlimok és a hinduk is hangsúlyozzák, mivel az közelebb áll hozzájuk, mint a liberális szemlélet. Az egyházi vezetők már többször fölemelték szavukat a szélsőséges szekularizáció ellen.
 

1

Az agresszív szekularizmus meg akarja fojtani a kereszténységet Nagy-Britanniában az egyházi vezetők szerint. A katolikus egyház például kifogásolja, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a katolikus örökbefogadási ügynökségeknek is azonos módon kell kezelnie a homoszexuális párokat, mint a magán- vagy állami ügynökségeknek.

A BBC felmérése szerint a britek kétharmada, 63 százaléka úgy véli, a vallásos értékeknek igenis meg kell jelennie a törvényekben, és a vallásnak fontos szerepe kell, hogy legyen a közéletben is.

Még a szigetországban nagy számban jelenlévő muszlimok és a hinduk is úgy nyilatkoztak, közelebb állnak hozzájuk a hagyományos keresztény értékek, mint a szekuláris szellemiség, ezért fontosnak tartják, hogy a kereszténységnek meghatározó szerepe legyen a közéletben.

Így aztán a különböző vallások, keresztény felekezetek számos intézkedés ellen egységfrontba tömörülnek, hogy megakadályozzák azokat - például az abortusz és az eutanázia könnyítését.

A felmérés szerint nem nőtt azon kevesek száma sem, akik ateistának tartják magukat. A legutolsó népszámláláson egyébként a lakosság 72 százaléka kereszténynek vallotta magát, bár többségük nem igazán gyakorolja vallását.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
Sales Executive (EICCRP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz