eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Első alkalommal ült össze az új török parlament

Első alkalommal ült össze kedden az új összetételű török parlament a június hetedikén tartott parlamenti választások óta, amelyen a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elveszítette abszolút többségét a törvényhozásban.

A parlament nyitóülésén az 550 megválasztott képviselő felesküdött "az állam függetlenségének és létének megőrzésére, az ország és a nemzet oszthatatlan integritására", valamint arra, hogy "hű marad a jog felsőbbrendűségéhez, a demokratikus és világi köztársasághoz, valamint Atatürk elveihez és reformjaihoz".

Az eskütételi ceremóniát követően a képviselőknek meg kell majd választaniuk a parlament új elnökét. Ehhez öt napon keresztül nevezhetik meg jelöltjeiket. A parlament elnökének megválasztásáig a legidősebb törvényhozó, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben politizáló, 76 éves Deniz Baykal látja el a pozícióval járó teendőket.

Az AKP történetének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el a június elején lezajlott voksoláson: a 2011-es parlamenti választásokhoz képest a szavazatok közel 10 százalékának elveszítésével a voksok 40,6 százalékát szerezte meg, és elveszítette 12 éve tartó abszolút parlamenti többségét. Az AKP-nak így vagy kisebbségben kell kormányoznia, vagy koalícióra kell lépnie.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×