külföld

Németországban tovább emelkedett az AIDS-fertőzöttek száma

2008. május 7., szerda 12:01     
A rendszeresen ismétlődő felvilágosító kampányok ellenére Németországban tavaly is tovább emelkedett az AIDS-fertőzöttek száma. A járványok megfékezésére létesült Robert Koch Intézet közlése szerint a szerzett immunhiány betegséget a múlt évben 2752-en kapták meg.
 

1

A Robert Koch Intézet most nyilvánosságra hozott adatai szerint az aids-fertőzöttek száma tavaly 4 százalékkal emelkedett. Kiváltképpen a nagyvárosokban terjed továbbra is a gyógyíthatatlan kór.

A szomorú statisztika élén Köln áll, majd Düsseldorf és Berlin következik. Ebből a kimutatás elkészítői arra következtettek, hogy az aids főleg a városban lakó és partnereiket gyakran váltogató személyek körében burjánzik.

A legtöbb fertőzött tavaly is homoszexuális volt - a melegek körében ugyanis 12 százalékkal nött a betegek aránya. Kiderült az is, hogy a kórt 65 százalékban testi kapcsolat útján kapták meg, holott az egészségügyi szervek ismételten reklámozzák az óvszerek használatát.

Erőfeszítésüket a heteroszexuális társadalom körében siker koronázza, legalábbis erre vall a felmérés azon megállapítása, hogy a 16 és 44 év közti lakosok immár 74 százaléka védekezik óvszerrel az aids ellen, ami az ezredforduló óta közel 25 %-os emelkedésnek felel meg.

Nemekre lebontva a jelek szerint a nők egyre eredményesebben védekeznek a szerzett immunhiány betegséggel szemben, ugyanis tavaly csupán 500-an fertözödtek meg.
Vincze András (München)



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Rendszergazda (TESK Tanácsadó Kft.)
C++ programozó (A&D) (evosoft Hungary Kft.)
Konzulens (Siemens PSE Kft. )
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz