külföld

Dohányzási tilalom - kiskapuk mindig maradnak

2008. február 25., hétfő 21:40     InfoRádió
Németországban ez év elején szigorították meg a dohányzási tilalmat, így súlyos bírság fenyegeti még azokat is, akik étteremben, kávéházban, vagy bárban rágyújtanak. Hasonlóan könyörtelenül lépnek fel azokkal szemben is, akik üzletekben, középületekben vagy pályaudvarokon és repülőtereken dohányoznak. Kiskapuk azért akadnak.
 

1

A hathetes türelmi idő lejárta után az ellenőrök kirajzottak a német vendéglőkbe és kávéházakba, hogy árus szemekkel figyeljék a dohányzási tilalom szigorú betartását.

A pályaudvarokon és repülőtereken is határozottabban lépnek fel a törvény megsértőivel szemben, igaz a vasúti és légiforgalmi utasok számára létrehoztak zárt dohányzó termeket, míg a vendéglátóipar számára nem maradt más hátra, mint a pereskedés.

Azzal érvelnek ugyanis, hogy forgalmuk legalább 10 százalékkal esett vissza, és ha a téli időjárás nem lett volna ennyire enyhe az idén, még sokkal több vendég maradt volna el. Így azonban a vendéglők, kávéházak előtt felállított asztalok mellett, a hideggel dacolva, plédbe burkolózva, csészékkel felszerelve fogyasztották el napi kávéadagjukat, vagy a menüt lezáró süteményt.

Az ügy jogi útra terelésével Rajna-Pfalz tartományban a kocsmatulajdonosok átmenetileg elérték, hogy vendégeik még akkor is rágyújthatnak, ha üzletük csupán egyetlen helyiségből áll, és nincs lehetőség a dohányzók szigorú elkülönítésére.

A harc a jelek szerint változó erővel folyik a dohányzási tilalmat támogatók és a cigarettázók egyre jobban fogyatkozó tábora között. Ugyanis a legfrissebb kimutatás szerint tavaly óta 7 százalékkal esett vissza a német dohányosok létszáma.
Hanganyag: Vincze András



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Sales Representative (Adecco Kft.)
Rendszergazda (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz