eur:
393.62
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Olyan járművek tűnnek fel az utakon, amelyek máskor nem járhatnak arra

A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük.

Ismét feltűnnek az utakon a tavaszi munkálatok beindulásával a mezőgazdasági munkagépek. A szabályozás szerint ha úti céljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat, így tényleg sokfelé lehet velük találkozni. Ilyen esetben legalább két dologra nagyon oda kell figyelniük az autósoknak: a járművek méretére és lassú haladására - figyelmeztet az agroinform.hu.

A mezőgazdasági gépek gyakran túlméretesek (szélesebbek vagy hosszabbak az "átlagnál"), és gyakran vannak kiálló, szokatlan részeik. Ezekre a járművekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

A lassú haladásuk miatt pedig feltorlódhatnak mögöttük a járművek, bizonyos útszakaszokon az előzésük is nehézkesebb lehet, ezért az autósoknak nagy türelemmel kell lenniük a balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében.

Az Agroinform készített korábban egy saját felmérést is arról, hogy leggyakrabban mi okozza a mezőgazdasági gépekkel való ütközéseket. A balesetek

  • 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt,
  • további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be.
  • A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát,
  • 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást,
  • 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést jelölte meg a baleset fő okának.

A balesetek száma leginkább március-áprilisban, július-augusztusban, valamint októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×