gazdaság

Erdei Tamás: Csökkentheti a fizetési morált a devizahiteleseket megsegítő javaslatcsomag

2010. szeptember 10., péntek 13:23     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Rendkívül veszélyesnek tartja a fideszes politikusok által a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére kidolgozott tervet a Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás az InfoRádióban azt mondta: az elképzelés egyebek mellett negatív hatással lehet a fizetési morálra, az adósok ugyanis joggal számíthatnak arra, hogy az állam valamilyen formában segít rajtuk.
 

1

A csütörtökön ismertetett nyolcpontos intézkedési csomag bevezetése borzasztó károkat fog okozni, és nem oldja meg a devizahitelesek, valamint a bankok problémáját - nyilatkozta az InfoRádiónak a Bankszövetség elnöke. A javaslatcsomagban egyebek mellett megtiltanák az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást és az önkényes kamatemelést, valamint előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét is.

Erdei Tamás hozzátette: a tervezet számos pontja alkotmányellenes, hiszen élő polgári szerződéseket ír felül.

Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója szerint a Rogán Antal és Kósa Lajos által ismertetett javaslatokat részben már a banki magatartási kódex rendezte. Vannak olyan javaslati pontok, amelyek komoly változást jelentenének a kódexhez képest, ezeket nem támogatná a szövetség. Példaként említette, hogy a bankoknak megtiltanák az egyoldalú szerződésmódosítást, ami már most is szabályozott, az ügyfél ugyanakkor egyoldalúan akár 5 évvel hosszabbíthatná a hitelszerződést.

"Nonszensznek" tartja azt az ötletet is, miszerint nem lehetne késedelmi kamatot felszámolni tartós fizetési késés esetén. A hitelösszeg korlátozása esetében pedig komoly céltartalék-képzést tenne szükségessé a bankok számára négyezer milliárd forintos lakossági hitelállomány mellett.

Ha jogi bizonytalanságok veszik körül a jelzáloghitelezést, a bankok megfontolják, egyáltalán folyósítsanak-e hitelt - tette hozzá Erdei Tamás, aki szerint "veszélyes vizekre viszi a magyar bankrendszer működését", ha ezt a törvénycsomagot a Bankszövetség megkérdezése nélkül nyújtják be.

Úgy látja, a javaslat negatív hatással lehet a fizetési morálra, az adósok ugyanis joggal számíthatnak arra, hogy az állam vagy a bank valamilyen formában segít rajtuk.
Hanganyag: Nagy Tamás
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Minőségügyi kontroller (Randstad Hungary Kft.)
IT gyakornok (Raiffeisen Bank Zrt.)
Accounting Spezialist (Medea Services Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,454 -1.4%
MOL 19,850 -1.7%
MTELEKOM 528 -1.1%
OTP 4,060 -1.8%
RICHTER 38,950 -0.1%
Záróárfolyamok (2012.02.09)
EUR/HUF291.42
USD/HUF219.52
GBP/HUF346.98
CHF/HUF240.70
EUR/USD1.3279
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz