gazdaság

A születéstől a diplomáig - hány millióba kerül egy gyermek felnevelése?

2010. szeptember 8., szerda 8:00     InfoRádió
A gyermeknevelésnél az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet a gyermekek iskoláztatása jelenti a szülők számára - derül ki a Generali Biztosító által végzett kutatásból. Schaub Erika, a társaság személybiztosítási üzletágának igazgatója elmondta: egy gyermek felnevelése akár 14 millió forintba is kerülhet a főiskola vagy egyetem elvégzéséig.
 

1

A Generali Biztosító azt vizsgálta, hogy a családok a gyerek születésétől a főiskola elvégzéséig milyen költségekre számítanak. A vállalat személybiztosítási üzletágának igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a szülők kisgyemek- és óvodáskorban havi 38-39 ezer forinttal számolnak.

Ahogy a gyerek cseperedik, az összeg 46 ezer forintra kúszik fel, a középiskola elvégzése után pedig 78 ezerre emelkedik, vagyis a legnagyobb anyagi ráfordítást a felsőoktatás időszaka jelenti a családoknak - tette hozzá Schaub Erika.

A tervezett kiadások különböznek a szülők iskolai végzettsége, jövedelme és lakóhelye szerint. Főiskolás korban a fővárosiak kevesebb költséget számoltak, a vidéken élők viszont valamivel nagyobbat az albérleti és az utazási kiadások miatt.

Minél magasabb jövedelemmel rendelkezik a szülő, annál nagyobb összeggel számol a gyerekneveléshez - emelte ki Schaub Erika, aki hozzátette: a költségek csak az alapkiadásokat tartalmazzák, tehát az olyan extrakiadások, mint a sportolás, a nyelvoktatás vagy a különórák nem tartoznak bele.

Schaub Erika hangsúlyozta: összeadva a tervezett költségeket, egy gyermek felnevelése a diplomaszerzésig átlagosan 14 millió forint ráfordítást igényel a családoktól.
Hanganyag: Kaputa Júlia



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Controller (Paccor Hungary Zrt. )
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
Area Sales Manager (Hays Hungary)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 18,843 -3.1%
MOL 18,980 -4.4%
MTELEKOM 532 0.8%
OTP 3,920 -3.4%
RICHTER 37,500 -3.7%
15 perccel késleltetett adatok
EUR/HUF293.32
USD/HUF222.58
GBP/HUF350.60
CHF/HUF242.50
EUR/USD1.3182
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz