gazdaság

Nem leszünk többé kiszolgáltatottak az áruházláncoknak

2010. július 30., péntek 17:00     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Átfogó ellenőrzés-sorozatot tervez az áruházláncoknál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - jelentette be Pintér István főigazgató.
 

1

Ezt megelőzően, a regionális fogyasztóvédelmi hatóságoktól bekért adatok alapján felállítanak egy listát a leginkább szabálytalanul eljáró áruházláncokról - közölte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló konferenciát követő sajtótájékoztatón Pintér István. Ennek alapján végzik el a vizsgálatot - tette hozzá a főigazgató.

Pintér istván elmondta még, hogy az új fogyasztóvédelmi politika célja elősegíteni a kereskedelmi vállalkozások jogkövető magatartását. Ennek feltétele ugyanis a fogyasztói elégedettség, a fogyasztók piaci aktivitása, ami a piacgazdaság alapja.

Pintér István azt mondta: legkésőbb jövő tavaszra a kormány elé kerül, egy a kereskedelmi vállalkozók által igénybe vehető képzés tervezete. Ennek alapján 30, 60 és 90 napos kurzusokon lehet majd elsajátítani a megfelelő piaci magatartáshoz szükséges ismereteket.

Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője arról szólt, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen hozott jogszabály hatályba lépése óta, 2009-ben, a törvény alapján 100 jogsértést tárt fel a hatóság. Ugyanakkor 2010 első félévében már 400 fölé emelkedett a szám.

A jogsértések döntő része a nagy áruházláncok esetében fordul elő. A kiskereskedők általában a jogszabályok kellő ismeretének hiányában vétenek a fogyasztóvédelmi szabályok ellen - mondta a szóvivő.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Üzletkötő (Pet-Pack Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz