gazdaság

Aggodalmat kelt Amerika vártnál kisebb GDP-növekedése

2010. július 30., péntek 16:37     InfoRádió / MTI
A várakozásoktól kissé elmaradt a GDP növekedése a második negyedévben az Egyesült Államokban. Ez azonban nem gyengítette számottevően a forintot - mondta el az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője.
 

1

Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken ismertetett első becslése szerint a hazai össztermék 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők 2,5 százalékot vártak.

Az adat bejelentése után tovább gyengültek New York-i tőzsde határidős mutatói, egy dollárral esett a kőolaj ára, és gyengült a dollár is.

Az első negyedévben a felülvizsgált adatok szerint 3,7 százalékkal bővült az Egyesült Államok hazai összterméke, az előző becslés még 2,7 százalékos növekedésről szólt.

A minisztérium egyszersmind felülvizsgálta a GDP tavalyi alakulásáról szóló előző adatát is: e szerint az amerikai gazdaság 2,6 százalékkal zsugorodott tavaly, míg korábban 2,4 százalékos csökkenést jeleztek -, ez 1946 óta a legnagyobb visszaesés.

Bár az amerikai gazdaság nagyjából egy évvel ezelőtt fokozatosan megindult a fellendülés útján, a legújabb adat az elemzők szemében kétségeket ébreszt a fellendülés tartósságát illetően.

Weinhardt Attila, a portfolio.hu elemzője szerint az amerikai gazdaság lassult a második negyedévben, ami erősíti azokat az aggodalmakat, hogy újabb visszaesés következhet be a világgazdaságban.
Hanganyag: Kaputa Júlia



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Üzletkötő (Pet-Pack Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz