gazdaság

Magyarországot is fenyegeti a görög válság

2010. május 6., csütörtök 20:30     InfoRádió
Portugália és Spanyolország után Magyarországot érintheti a legrosszabbul a görög válság - mondta az InfoRádiónak Pogátsa Zoltán közgazdász. A Nyugat-Magyarországi Egyetem docense szerint egyedülálló, hogy több szegényebb, új tagállamnak is szerepet kell vállalnia a régóta EU-tag Görögország kimentésében.
 

1

A görög válság nem csak Görögországot sújtja - állítják elemző. Az InfoRádiónak nyilatkozó közgazdász szerint  Spanyolország is könnyen veszélybe kerülhet, de főleg Portugália, amely Görögországhoz hasonló jellemzőkkel bír.

Pogátsa Zoltán hangsúlyozta: a déli ország után Magyarország az, amelyet a leginkább érinthet a görög válság. Úgy véli, a forint gyengülése az elmúlt napokban jól mutatja, hogy az országra óriási hatással van ez a bizalmi válság.

Ha lejár az IMF-hitel, és nem tudja az új kormány újratárgyalni azt, a forint pedig tovább gyengül, akkor Portugália mellett Magyarország lehet az, amelyre komoly hatással lehet az egyre eszkalálódó görög krízis - hangoztatta a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense.

Hozzátette: mivel Magyarország nem tagja az eurózónának, ezért nekünk nem kell szerepet vállalni Görögország kimentésében, más szempontból azonban kifejezetten hátrányos, hogy nincs eurónk, mert akkor a nemzetközi pénzügyi kitettségünk is alacsonyabb lenne.
Hanganyag: Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 18,871 -3.0%
MOL 19,065 -4.0%
MTELEKOM 531 0.6%
OTP 3,931 -3.2%
RICHTER 37,355 -4.1%
15 perccel késleltetett adatok
EUR/HUF292.96
USD/HUF222.35
GBP/HUF350.28
CHF/HUF242.16
EUR/USD1.3185
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz