gazdaság

Spiegel: 200 milliárd euró kellene az Európai Valutaalaphoz

2010. március 21., vasárnap 11:50     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A német Der Spiegel információi szerint mintegy 200 milliárd euró kellene egy Európai Valutaalap (EMF) életre hívásához.
 

1

A német pénzügyminisztérium szakértőinek előzetes vizsgálatából az derül ki, hogy négyféle lehetséges megoldás kínálkozna az alap "ellátására": az egyik változat szerint az euróövezeti jegybankok devizatartalékainak egy része képezné az EMF pénzalapját. Egy másik változat szerint az intézmény megmentési akcióihoz maga csapolná meg a nemzetközi hitelpiacokat. További megoldás lehet, hogy a résztvevők befizetnének az alapba, illetve, mint negyedik variáció, hogy azok az országok finanszíroznák működését, amelyek államháztartása már nehéz helyzetben van.

Ha a résztvevők befizetéseiből működne az alap, ez Németország - mint a legnagyobb uniós gazdaság - számára 50 milliárd eurós kiadást jelentene.

Az EMF gondolata a súlyos görög költségvetési és adósságválság kapcsán merült fel. A szervezet az eddigi nyilatkozatok alapján hangsúlyozottan nem a Nemzetközi Valutaalap versenytársa lenne, de építene az IMF tapasztalataira és hasonló, sőt szigorúbb beavatkozási mechanizmussal ruháznák fel.

Nem vetette el az Európai Valutaalap létrehozásának gondolatát Nicolas Sarkozy francia elnök, a német pénzügyminiszter ugyanakkor a Financial Timesban szigorú feltételeket javasolt egy ilyen intézmény létrehozásához, és felvetette, hogy a költségvetésük rendbetételére képtelennek bizonyuló tagországoknak távozniuk kellene az euróövezetből.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz