gazdaság

Telenor lesz ezentúl a Pannon

2010. március 18., csütörtök 12:49     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével - jelentette be Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
 

1

A Pannonban a Telenor 1994-es alapítása óta részvényes, majd később, a társak kivásárlást követően, 100 százalékos tulajdonossá vált.

Anders Jensen elmondta, a Telenor által végzett felmérés szerint az internet jövőbeni terjedése számottevően, mintegy 6 százalékkal növelheti a magyar bruttó hazai terméket (GDP) azáltal, hogy mintegy 88 ezer új munkahelyet teremt a hagyományos és új, kreatív iparágakban, miközben akár 44 ezer új vállalkozás elindításához is vezethet a 2020-ig tartó időszakban.

A felmérés azt prognosztizálja, hogy az internetezés terjedésével, nagyrészt a mobil szélessávú technológiának köszönhetően 2020-ra mintegy 5,7 millió előfizető, azaz a háztartások 91 és a cégek 96 százaléka rendelkezik majd internet-hozzáféréssel, 54 százalékban vezeték nélküli technológiával.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz