gazdaság

A Magyar Telekom 5-7 százalékkal kisebb bevétellel számol

2010. március 12., péntek 10:50     InfoRádió
A Magyar Telekom 5-7 százalékkal kisebb bevétellel számol idén - mondta a vállalat elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen hozzátette: az ügyfeleik is csökkentették telekommunikációs kiadásaikat, olcsóbb szolgáltatást vesznek igénybe.
 

1

Érezhető a Magyar Telekom eredményein, hogy a cég ügyfelei olcsóbb díjcsomagokat választanak, és csökkentik a telekommunikációs eszközök használatát - mondta az InfoRádiónak a társaság elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen kiemelte: idén is folytatódik ez a trend, így 5-7 százalékos árbevétel-csökkenéssel számolnak.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szerint az idei év is keménynek ígérkezik, de nem terveznek további leépítést a cégnél.

A fizetési morállal kapcsolatban kedvezőtlen fordulat tapasztalható, megduplázódott a nem fizetők, vagy késve fizetők aránya - közölte.

Cristopher Mattheisen hangsúlyozta: 2009-ben növekedést értek el az IT- és rendszerintegrációs szolgáltatások területén, valamint a televíziózás piacán is.

A macedóniai üggyel kapcsolatban a belső vizsgálat lezárult, ennek alapján fognak egyeztetni az amerikai hatóságokkal, de a felső vezetésben nem lesz változás emiatt, mert nem érintett ebben - fejtette ki.
Hanganyag: Panulin Ildikó



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz