gazdaság

"Magyarország és Németország is a válság legnagyobb európai vesztesei között"

2009. szeptember 6., vasárnap 20:31     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Magyarország és Németország is a gazdasági válság legnagyobb európai vesztesei közé tartozik, a német Deka Bank összehasonlító tanulmánya szerint.
 

1

Az elemzésből a német Die Welt vasárnap internetes kiadásában közölt részleteket, ismertetve a a frankfurti, illetve berlini székhellyel rendelkező bank által vizsgált 31 ország érintettségét. A vizsgált államok között 16 európai ország szerepel, és közülük - mint a tanulmányból kitűnt - a válság leginkább Magyarországot sújtotta.

Az elemzés alapjául a Deka Bank szakértői az adott országban összehasonlították a válság kitörése előtti legerősebb negyedév gazdasági növekedését a válság utáni leggyengébb negyedéves gazdasági teljesítménnyel. Ebből kiindulva Magyarország esetében a hazai össztermék (GDP) 7,6 százalékos visszaesését állapították meg, míg a sorban rögtön Magyarország után következő Németország esetében ugyanez a visszaesés 6,9, Finnország esetében pedig 6,8 százalékos volt. A vizsgált európai országok között egyébként nyugat-, közép- és észak-európai államok is szerepeltek, viszont a balti államokra nem terjedt ki a vizsgálat.

A Deka Bank listáját egyébként a legnagyobb, 14,2 százalékos visszaeséssel Törökország vezeti, majd 11 százalékkal Oroszország, 9,9 százalékkal Szingapúr, 8,8 százalékkal Mexikó, 8,3 százalékkal Japán és - Magyarország előtt - 7,8 százalékos visszaeséssel Hongkong következik. A tanulmány szerint a gazdasági teljesítmény csökkenése Olaszországban 6,5, Nagy-Britanniában 5,6, Csehországban 5,4, Franciaországban pedig 3,4 százalékos volt. Az Egyesült Államokban a vizsgált időszakokra vetített csökkenés 3,9 százalék.

A bank elemzője, Ulrich Kater szerint nem számít meglepetésnek, hogy Japán és Németország a visszaesést tekintve élen jár a vezető ipari országok sorában. Az elemző ezt azzal magyarázta, hogy mindkét ország nagy mértékben függ az exporttól - Németország tavaly, Kínát is megelőzve, a világ vezető exportőre volt - , ezért a kereslet világméretű csökkenése erőteljesen sújtotta őket.

A magyar gazdaság exportfüggése ugyancsak magas. Az elemző szerint inkább meglepetés az, hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában viszonylag csekély volt a visszaesés, noha a két országban az ingatlan-, illetve bankválság különösen erős hatással járt. Mindennek indoka Kater szerint az, hogy a két ország kevésbé volt ráutalva az exportra.

Kater szerint a lista egyben a szóban forgó államok társadalmi modelljének tükörképe is. Azaz minél inkább függ egy nemzetgazdaság a nemzetközi konjunktúrától, annál erősebben érintette a válság - tette hozzá.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
Jogász (DoclerHolding Kft.)
Szoftverfejlesztő (C++) (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,454 -1.4%
MOL 19,850 -1.7%
MTELEKOM 528 -1.1%
OTP 4,060 -1.8%
RICHTER 38,950 -0.1%
Záróárfolyamok (2012.02.09)
EUR/HUF291.41
USD/HUF219.59
GBP/HUF347.04
CHF/HUF240.74
EUR/USD1.3276
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz