gazdaság

Az IMF bizakodóbb, mint a Világbank

2009. július 2., csütörtök 18:49     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy látja, hogy a termelés csökkenése lassul és a pénzügyi körülmények javulnak, ezért a legközelebbi, őszi előrejelzés-sorozatában minden bizonnyal javítani fogja a világgazdaság növekedésére szóló jóslatait - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese, Murilo Portugal.
 

1

 A "Világgazdasági kilátások" tavaszi, áprilisi kiadásában az IMF 1,3 százalékos átlagos visszaesést valószínűsített a világgazdaságnak idénre, ez a legrosszabb lenne a második világháború óta.

Korábban, június végén a Világbank 3 százalékra rontotta a világgazdaság idei átlagos visszaesésére szóló előrejelzését a tavasszal általa jósolt, 1,7 százalékos mínuszról.

- A világgazdaságban most kissé jobb a helyzet, mint áprilisban volt - mondta Portugal újságíróknak Belgrádban, ahová a Szerb Nemzeti Bank megalapításának 125-ik évfordulójára érkezett.

Hozzátette azonban: a javulás lassúbbnak ígérkezik Európában és azon belül a Balkánon is.

Szólt arról, hogy az IMF, valószínűleg augusztusban, hozzájárul majd a szerb államháztartási hiánycél 3 százalék fölé emeléséhez az áprilisban kötött, 2,9 milliárd eurós készenlétihitel-egyezmény keretében, és Bosznia számára talán már a jövő héten jóváhagyják a sokáig vitatott, 1,2 milliárd eurós keretet. A török hitelkérelem sorsáról nem nyilatkozott.

Az IMF-vezető elmondta azt is, hogy a nemzetközi pénzintézet a tavalyi év közepe óta 157 milliárd dollár hitelt osztott szét a világ országainak, tízszer annyit, mint 2007-ben, és közel kétszer többet annál a 86 milliárd dollárnál is, amelyet 1998-99-ben adott az akkori ázsiai fizetési válság kárvallottjainak.

A mostani szükségletek miatt a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa szerdán jóváhagyta, hogy a nemzetközi pénzintézet fennállása óta először kötvényt bocsásson ki.

A kötvénykibocsátással az a cél, hogy növeljék az IMF rendelkezésére álló forrásokat a gazdasági világválság kezelésére.

A legnagyobb ipari és fejlődő országokat tömörítő G20 csoport április elején tartott csúcstalálkozóján a résztvevők megállapodtak abban, hogy együtt összesen 500 milliárd dollárral az addiginak a háromszorosára növelik a pénzintézet azonnal mozgósítható tőkekészletét. Több ország jelezte, hogy kötvényvásárlás révén járulna hozzá a források bővítéséhez. Eddig három ország érdeklődött: Kína 50 milliárd, Brazília és Oroszország egyaránt 10-10 milliárd dollár értékben vásárolna IMF-kötvényeket.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz