gazdaság

Az IMF szerint kockázatot jelent a magyar belpolitikai helyzet

2009. június 30., kedd 21:32     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötött hitelszerződéshez kötődő program végrehajtására nézve kockázatot jelent Magyarországon a politikai helyzet törékenysége - olvasható a hitelszerződés második felülvizsgálatáról készült, kedden nyilvánosságra hozott szakértői jelentésben.
 

1

A jelentés ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az IMF küldöttsége, azért, hogy a program minél szélesebb támogatást kapjon, fokozta kapcsolatait a sajtóval és az ellenzékkel. A szerzők utaltak arra, hogy az előző miniszterelnök áprilisi leváltása után új kormány alakult, s bár a parlamenti választások tervezett időpontja 2010 áprilisa, idő előtti választások lehetségesek.

A szakértők úgy látják, a választásokhoz közeledve nagy a politikai bizonytalanság. Az ingatlanadóról folytatott parlamenti vita is azt mutatja, hogy a választás előtt kényszerek megnehezíthetik a reformok végrehajtását.

A jelentés szerint a magyar kormány a program végrehajtásával kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében továbbra is szükségesnek ítéli meg a program alapos monitorozását és az intézkedésekről való párbeszéd folytatását a Valutaalappal.

A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet igazgatósága múlt kedden fogadta el a készenléti hitelszerződés második felülvizsgálatának eredményét, ezáltal jóváhagyta az újabb, 1,43 milliárd eurós, azonnal lehívható részletet.

A szakértői jelentése szerint a Valutaalap kész arra, hogy szükség esetén még idén tárgyalásokat folytasson Magyarországgal az IMF-finanszírozás kiterjesztéséről. Az IMF és a magyar hatóságok az év második felében a tervek szerint áttekintik a 2010-2011-ben várható külső finanszírozási kilátásokat.

A jelentés leszögezi: alapvető fontosságú, hogy a magyar kormány betartsa ígéretét, és az államháztartási hiányt jövőre a GDP 3,8 százalékára szorítsa le az idei tervezett 3,9 százalékról.

Az IMF szakértői szerint a magyar gazdaság helyzete 2010-ben várhatóan stabilizálódni fog, ugyanakkor hangsúlyozták, a külső finanszírozási környezet még nem biztos, hogy megerősödik. Az elhúzódó globális pénzügyi zavarok következtében bizonytalan, hogy mikor lesznek ismét elérhetők a nemzetközi tőkepiaci források.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz