gazdaság

Magyarország továbbra sem kapna hitelt a pénzpiacról

2009. június 25., csütörtök 10:08     InfoRádió
Jelen pillanatban nincs esély arra, hogy Magyarország piaci forrásból finanszírozza az államadósságot, és ne legyen szüksége a Nemzetközi Valutaalap hitelére - mondta el az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója. Benczédi Balázs egyetért azzal a véleménnyel, hogy újabb hitelszerződés megkötésére lesz szükség az IMF-fel.
 

1

Bár javulnak Magyarország makrogazdasági mutatói, de még mindig nem túl kedvezőek - értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit az InfoRádióban az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója, aki szerint emiatt legfeljebb az év utolsó negyedévében számíthatunk a gazdaság fellendülésének kezdetére.

Emiatt az ország nem szakadhat el az IMF segítségétől, hiszen a pénzpiac által kínált hitelekkel csak akkor finanszírozható egy állam, ha az növekedési pályán van - tette hozzá Benczédi Balázs.

A pénzpiac jelenlegi pozitív hangulatát az elemző a nemzetközi viszonyokkal magyarázta, tehát nem azért javult például a forint értéke, mert az ország gazdasága erre erős alapot adott volna.

Szavai szerint jövő nyáron szükség lehet egy újabb, 10-15 milliárd eurós IMF-hitelre. Mint mondta, a szakértők már rég tudják, hogy a jelenlegi, 20 milliárd eurós hitelkeretünk 2010 tavaszáig elegendő.

Ennek ellenére visszásnak tartja, hogy a gondolkodás nem arról folyik, hogyan lehetnek megelőzni egy újabb hitelfelvételt, hanem arról, mikor, mennyit kellene felvenni.

Azt azonban az elemző is elismeri: a jelenlegi kormány pengeélen táncol, és jelentős lépéseket nem tud megvalósítani, mivel nincs mögötte társadalmi támogatás. Banczédi Balázs ezért a gazdaság szempontjából előnyösnek tartaná az előrehozott választást.
Hanganyag: Kaputa Júlia



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Könyvelő, bérszámfejtő (Vagyonhasznosító cég)
Sportrészlegvezető (Decathlon)
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 18,933 -2.7%
MOL 19,260 -3.0%
MTELEKOM 532 0.8%
OTP 3,916 -3.5%
RICHTER 37,375 -4.0%
15 perccel késleltetett adatok
EUR/HUF293.05
USD/HUF222.51
GBP/HUF350.57
CHF/HUF242.10
EUR/USD1.3178
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz