gazdaság

Drágulhat az autóbiztosítás

2009. június 9., kedd 16:27     InfoRádió
Drágábbak lehetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak ősszel, mivel a parlamentben hétfőn elfogadott törvény változtat az eddigi díjképzésen - mondta a Genertel vezérigazgatója. Csikós Dániel szerint kritikus pont például az, hogy köbcentiméter helyett kilowattal kell számolni, illetve a bonus-malus rendszer eddig még ismert átalakítása is.
 

1

Több minden is változik ősztől a gépjármű-felelősségbiztosítások rendszerében. A legjelentősebb változás egyértelműen az, hogy az évforduló időpontja megváltozik, azaz nem január elseje lesz egységesen, hanem a gépjármű megvásárlásának időpontjához igazodik - mondta az InfoRádiónak Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Megjegyezte: a biztosítók hirdetési kötelezettsége változatlanul megmarad, azaz év végén továbbra is meg kell hirdetniük a tarifáikat, ami egy évig marad kötelezően érvényben. Az ügyfeleket külön is értesíteni kell majd, hogy ne maradjanak le véletlenül a változásokról, és tudjanak váltani, ha úgy gondolják.

Hozzátette: a bonus-malus rendszerben az változik, hogy kártörténeti nyilvántartást kell vezetnie majd a biztosítóknak. Ez egy, a káradatokat tartalmazó központi nyilvántartás lesz, és ez fogja befolyásolni az egyes ügyfelek besorolását.

Öt-hét év lehet az átmenet, amíg az év végi váltóportfólió évközi váltóportfólióvá válik a gépjármű-felelősségbiztosítási piacon - mondta az InfoRádiónak Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója.

A törvényi átalakulás elég sok adminisztratív átalakítást jelent a biztosítók számára, vannak olyanfajta előírások, amelyek például a díjképzés rendszerét változtatják meg, a bonus-malus rendszert alakítják át. Ezen a téren még várnak a pénzügyminisztérium rendeleteire, amelyek ezeket pontosítják, s amint ezek megjelennek, tudni fogják, hogy milyen irányba menjenek el.

Rendeletben kell szabályozni például a díjképzési alapot, kérdés többek között, hogy köbcenti helyett a kilowattot tekintsék-e díjképzési alapnak, és a bonus-malus-rendszer szabályozását is nyitva hagyta a törvény - mutatott rá Csikós Dániel.

Hozzátette: a különböző besorolási értékek a díjképzési alap esetében nem feleltethetőek meg egymásnak, de vannak olyan trendek, amelyek szerint a kevesebb köbcentis autó magasabb teljesítménnyel működik. Át kell gondolniuk a biztosítóknak, hogy miként alakítják át a tarifát. Modellezniük kell a meglévő tarifákat, végig kell gondolniuk, hogy ez milyen módon hat az árképzésre. Félnek attól, hogy a pénzügyminisztérium csúszik a rendeletek kiadásával, és így kevés idejük lesz a biztosítóknak a megfelelő modellezésekre - vázolta a vezérigazgató.

A biztosítási kampány időszakának áthelyeződése másfajta magatartást vált majd ki a biztosítókból, mint ami eddig jellemezte őket. Minimum stagnálni fognak az árak, de adott esetben bizonyos fokú emelkedését is fogja jelenteni. Az első időszakban néhány százalékos plusz változás jöhet - vélekedett Csikós Dániel. A kötelező biztosításoknál főleg a díj számít, de azért van egy jelentős szegmens, akiknek fontos az is, hogy milyen a biztosító háttere - jelentette ki a Genertel vezérigazgatója.

Amellett, hogy egyre nő az internetezők aránya, egyre nő azok száma is, akik valamiféle terméket, szolgáltatást a neten keresztül rendelnek meg, és így nő az online módon biztosítást kötők aránya is - mondta az InfoRádiónak Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

Hozzátette: a kgfb ész utasbiztosítás megkötésére kifejezetten alkalmas a világháló. A kötelezőnél egyértelműen, az esetek 90 százalékában az ár az elsődleges, de azok aránya is jelentős, az autósok egyharmada, akik ekkor is figyelembe vesznek más szempontokat is.

A casco esetében is jelentős az ár, de ott hangsúlyosabban figyelik az egyéb tényezőket is. Így fontos, hogy megbízható cégről legyen szó, és fontosak a pluszszolgáltatások is - jegyezte meg Kurucz Imre.
Hanganyag: Panulin Ildikó
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Account Executive (Kirowski Isobar Zrt.)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz