gazdaság

Jobban bízunk a lottónyereményben, mint az államban

2009. május 26., kedd 12:55     InfoRádió
Sem a pénzintézetekben, sem pedig az állami nyugdíjakban nem bíznak a magyarok - derült ki az Aviva nemzetközi felméréséből. A magyar megkérdezettek 12 százaléka abban bízik, hogy lottónyereményből fogja nyugdíjas éveiben fenntartani magát.
 

1

Drasztikusan megnőtt azoknak a száma, akik a válság kirobbanása óta kevésbé bíznak a pénzügyi szolgáltatókban - mondta az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója a cég által készített felmérés eredményeit ismertetve. Bartók János hozzátette: Magyarországon 50 százalékos a bizalomvesztés a pénzintézetek iránt.

Bankok és bizalom
Helyreállítható a pénzintézetek iránti bizalom, ha betartják a bankok, biztosítók azt, amit ígérnek. Ezt várják el az emberek - mondta az Aviva elnök-vezérigazgatója egy nemzetközi felmérésre hivatkozva. Bartók János hozzátette: az elmúlt időszakban 20-30 százalékkal csökkent az értékesítés, de a következő negyedévben már jobb eredményeket vár a szektortól.
A felmérés szerint a magyar lakosság elsősorban az ígéretek betartását, majd a pénzügyi garanciát nyújtó termékeket, illetve minél nagyobb hozamot vár a pénzügyi szolgáltatóktól - közölte az elnök-vezérigazgató.

Bartók János kiemelte: sokak számára az is egyértelművé vált, hogy nem elég csak befektetésekkel, felhalmozással biztosítani az időskori éveket, hanem szükség van a klasszikus életbiztosításra is.

A válaszadók szerint a kevesebb megtakarítás oka a válság okozta bizalmatlanság - mondta. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a felmérés szerint egyre többen vannak, akik nem bíznak az állami nyugdíjban, és egyre többen aggódnak amiatt, hogy öreg korukban nem tudnak majd megélni.

A felmérésben a válaszadók háromnegyede vélte úgy, hogy az állam feladata gondoskodni a nyugdíjasokról, ugyanakkor csak 11 százalékuk vár megfelelő nyugdíjat az államtól. Zolnay Judit vezérigazgató-helyettes kifejtette: a megkérdezettek harmada gondolja azt, hogy havi rendszeres megtakarítással tudja biztosítani időskori éveit, de kevesebben vannak azok, akik ezt ténylegesen meg is teszik.

A magyarok 12 százaléka abban bízik, hogy lottónyereményből tarthatja fenn magát nyugdíjba vonulása után - derült ki a felmérésből.
Hanganyag: Panulin Ildikó
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Network Engineer (Hays Hungary)
Termékpartner referens (GDS Company Kft.)
Adatrögzítő (Work Force Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz