eur:
394.03
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

El is hagyták Riót a vízilabdázók

Helyi idő szerint este nyolc után, a magyar szerint vasárnap hajnalban megérkezett Rióba az a csapat, mely szombaton dél után nem sokkal indult el Ferihegyről a történelminek számító első Budapest-Rio útvonalon közlekedő charterrel.

Szombaton utazott Rióba 2-2 ökölvívó, szörföző és vívó, 3-3 asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, 8 sportlövő, továbbá a két 13 fős vízilabdacsapat és az úszók, utóbbiak 33-an, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik klasszis, Cseh László. A teniszező Babos Tímea Ferihegyen csatlakozott – közölte a MOB honlapja.

Az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász is.

A vízilabdázók nem sokáig élvezhették Rio vendégszeretetét, hiszen a reptérről az olimpiai faluba indultak, ott lepakoltak, majd indultak vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat egy autóbusszal indult Baurua, ahol a finomhangolást végzik. Rióba röviddel első találkozójuk előtt térnek vissza.

Budapestről augusztus 3-án egy atléta, három vívó és négy judós utazik az olimpiára, majd egy nappal később egy tollaslabdázó, három judós és vívó, valamint hét atléta. Nagyobb küldöttség kel útra augusztus 10-én is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×