gazdaság

Hatalmas csődhullám - és még nem vagyunk a gödör alján

2009. február 3., kedd 12:36     InfoRádió
Az év első hónapjában majdnem 1400 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást Magyarországon. Ez minden idők legrosszabb havi adata - derül ki az Opten céginformációs szolgálat közleményéből. A felszámolások száma meredeken emelkedik, így a cég elemzése szerint idén minden bizonnyal több, mint 17 000 társaság jut erre a sorsra.
 

1

Magyarországon nagyjából 540 ezer működő vállalkozás van, amely lényegesen több annál, amennyit az ország gazdasága elbírna - mondta az InfoRádióban Csorbai Hajnalka, a Opten céginformációs szolgálat stratégiai igazgatója.

Az év végére azonban számuk jelentősen megcsappanhat, optimista becslések szerint 15-17 ezer céget számolhatnak fel az év végéig, de az sem zárható ki, hogy a szám meghaladja a 20 ezret.

Az év első hónapjában majdnem 1400 cég szűnt meg, több mint másfélszer annyi, mint az elmúlt év januárjában.

Mindez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a pénzügyi válság továbbgyűrűzött, de a válságnak még a kezdeténél járunk - közölte Csorbai Hajnalka.

Rámutatott: probléma az is, hogy a magyar gazdaságban jellemzően hosszú alvállalkozói láncba szerveződnek a cégek, amely felerősítheti a cégek bedőlésének problémáját. Ha ugyanis egy fővállalkozó válik fizetésképtelenné, az az egész alatta lévő láncolatot bedöntheti.

Rámutatott: ez jelenleg az IT-szektorra, a élelmiszeriparra és az autókereskedelemre jellemző.
Hanganyag: Kaputa Júlia



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Kompenzációs Munkatárs (Karrier Hungária Kft.)
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 18,896 -2.9%
MOL 19,220 -3.2%
MTELEKOM 531 0.6%
OTP 3,915 -3.6%
RICHTER 37,320 -4.2%
15 perccel késleltetett adatok
EUR/HUF293.34
USD/HUF222.87
GBP/HUF351.25
CHF/HUF242.54
EUR/USD1.3175
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz