gazdaság

EU-s pénzből finanszíroztatná Gyurcsány Ferenc a Nabuccót

2009. január 27., kedd 14:22     InfoRádió
2-300 millió euró közösségi pénz befektetésével kezdené meg a Nabucco gázvezeték megépítését a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a budapesti Nabucco-csúcstalálkozón azt mondta, június végére kormányközi megállapodást kell kötni a projekt minden résztvevőjével a gázvezeték megépítéséről. Az Európai Unió soros elnöke is támogatja a projektet, amiről hangsúlyozta, az nem Oroszország ellen irányul. Az Európai Bizottság szerint március végére minden jogszabályi feltétel adott lesz az építkezéshez.
 

1

A jelenlegi üzleti szintről közösségi-politikai szintre emelné a Nabucco gázvezeték megépítését a kormányfő. Gyurcsány Ferenc a projekt kivitelezését célzó budapesti csúcstalálkozón azt mondta, az üzleti szféra is azért vonakodik beszállni az építésbe, mert látja, hogy annak politikai kockázatai is vannak.

Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy a Nabucco építését az EU előzetesen finanszírozza meg, már a hetekben saját forrásokból, vissza nem térítendő tőketámogatásként legalább 2-300 millió eurót tegyen bele a programba.

A kormányfő június végéig szeretne kötni egy kormányközi megállapodást a termelő kaukázusi országok, a tranzitországok és az uniós tagállamok között, amelyben minden fél egyértelműen kinyilvánítaná elkötelezettségét a Nabucco szükségessége mellett.

Andris Piebalgs, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa ennél optimistább volt. Szerinte március végéig nemcsak a kormányközi, hanem a támogatási szerződést is meg lehet kötni az érintett országokkal. Az Európai Bizottság mindent meg fog tenni annak érdekében is, hogy ugyancsak március végére a Nabucco megépítéséhez szükséges összes jogszabályi feltételt megteremtse - hangsúlyozta.

Bár a miniszterelnök konkrét javaslataira az Európai Unió soros elnökségét betöltő Csehország kormányfője érdemben nem reagált, de ő is támogatja a Nabucco projektet. Mirek Topolánek azt mondta, Európa egyetlen lehetősége a Nabucco.

"Az Európai Unió nevében igent mondok a Nabuccóra. A vezetékbe gázt adó kaukázusi országoknak viszont addig gondolkozniuk sem szabad a megállapodáson, amíg nincs döntés a finanszírozásról, és amíg nem kezdődik meg az építkezés. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Nabucco nem oroszellenes lépés. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő többször is mondta nekem, hogy Oroszország nem ellenzi a Nabucco-projektet, ne bosszankodjunk hát olyan akadályok miatt, amik nincsenek" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyébként egy Nemzetközi Nabucco Testület felállítását is javasolta, ami koordinálná a projektet. Philippe Maystadt, az Európai Beruházási Bank igazgatója azt mondta, a pénzintézet támogatja a Nabucco-projektet.
Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,027 -2.2%
MOL 19,390 -2.3%
MTELEKOM 533 0.9%
OTP 3,975 -2.1%
RICHTER 37,150 -4.6%
Záróárfolyamok (2012.02.10)
EUR/HUF293.70
USD/HUF222.55
GBP/HUF350.67
CHF/HUF242.85
EUR/USD1.3194
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz