gazdaság

Nanotechnológiával előállított gyógyszeren dolgozik a Richter

2008. július 28., hétfő 18:02     InfoRádió
Egymilliárd forint állami forrást kapott a Richter a Semmelweis Egyetemmel és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvánnyal együtt a nanomedicina területén egy új technológia kidolgozására. Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója elmondta: ez a fejlesztés egy rákellenes szer kifejlesztését, gyártását és forgalmazását készíti elő. A Richter négy év múlva szeretné törzskönyveztetni a készítményt.
 

1

A nanotechnológián alapuló nanomedicina új irány a gyógyszerkutatásban, ezt szeretné Magyarországon kidogozni a Richter Gedeon Nyrt. a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvánnyal és a Semmelweis Egyetemmel együtt - mondta az InfoRádiónak a gyógyszercég vezérigazgatója.

A beruházás 1,2 milliárdos támogatást kapott, amelyből 300 millió forintot áll a Richter - tette hozzá Bogsch Erik, aki reálisnak tartja, hogy az együttműködés révén négy éven belül sikerül egy törzskönyvezésre készen álló készítményt létrehozni.

A Richter stratégiájának kiemelten fontos eleme a nagyobb hozzáadott értékű termékek előállítása, így a nanomedicina és a biotechnológia alkalmazása - mondta a cég vezérigazgatója. A gyógyszerkutatás egyre inkább a határterületek - a biológia, a kémia és a fizika - irányába halad, a vállalat pedig éppen e területeken szeretne előrelépni - fűzte hozzá Bogsch Erik.

A három szervezet együttműködése során egy olyan rákellenes hatóanyagmolekulát készül előállítani, amely mellékhatások nélkül fejti ki gyógyító hatását - közölte a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.



 
> időjárás
> Budapest 
4ºC,felhőtlen    > részletes előrejelzés
> aréna 2010.03.20. 17:00
2010.03.20. 17:00
Lovasi András Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Üzletfejlesztési Vezető (Gradus Consulting Kft.)
Számviteli ellenőr (K&H Bank Zrt.)
Test Analyst (Hays Hungary)
BUX 23,832 -0.7%
MOL 19,325 -4.7%
MTELEKOM 749 -0.1%
OTP 6,675 -2.0%
RICHTER 42,700 1.2%
Záróárfolyamok (2010.03.19)
EUR/HUF263.19
USD/HUF194.39
GBP/HUF291.89
CHF/HUF183.20
EUR/USD1.3535
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz    




-->