eur:
394.35
usd:
369.99
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Szász Emese, az országos vívó bajnokság női párbajtőr egyéni versenyének győztese a döntő után a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban 2016. november 26-án.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Új szerepet kapott Szász-Kovács Emese

Az olimpiai bajnok a jövőben a Vasas vívószakosztályának társelnökeként dolgozik.

A klub tájékoztatása szerint a riói játékok női párbajtőrbajnoka Markovits László elnök felkérésére vállalt sportvezetői szerepet, s új posztján a tavaly ősszel kinevezett Szilágyi Áronnal irányítja közösen a szakosztály munkáját.

"Ugyan a vívópályafutásom kapcsán még nem hoztam végső döntést, de az mindenképpen időszerű volt, hogy gondolkodjak a távolabbi jövőmön is. E tekintetben tökéletes lehetőség számomra, hogy elkezdjem a szakosztályunk munkáját segíteni" - idézte a Vasas közleménye Szász-Kovácsot, aki a tokiói játékokra nem jutott ki. -

"Én ezt bármilyen pozícióban szívesen tettem volna, de az külön megtisztelő, hogy a klubelnökünk felkérése után Áron azt javasolta, legyek mellette társelnök."

Markovits László hangsúlyozta, fontos feladat, hogy sportvezetői utánpótlást neveljenek a Vasason belül.

"Az pedig a hab a tortán, hogy egy újabb olimpiai bajnokunk kapcsolódik be ebbe a programba. Áronhoz hasonlóan Emese is régóta tagja a Vasas családnak, igazi példakép, akiben megvan a kellő alázat ahhoz, hogy a másik oldalon is kipróbálja magát, és megízlelje a sportvezetői feladatokat, segítve ezzel a szakosztály és a sportolók fejlődését" - emelte ki Markovits.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×