életmód

Meddig marad a tél?

2011. február 22., kedd 15:16     InfoRádió
Az előttünk álló hetekben még nagy valószínűséggel marad a késő téli időjárás, viszont nagy mennyiségű csapadékra már nem kell számítani - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus.
 

1

Európa keleti-északkeleti része felett hetek óta nagymennyiségű hideg levegő halmozódott fel, ez elmozdult, és az elmúlt két napban a Kárpát-medencébe is beszivárgott, így a következő éjszakákon is még jóval fagypont alatti hőmérséklet várható, majd napközben kevéssel 0 Celsius-fok felett hőmérsékletre kell számítani - közölte az InfoRádióval Németh Lajos. A meteorológus kiemelte, hogy február végén 4-9 Celsius-fok a jellemző, így a mostani hőmérséklet elmarad a szokásostól.

A következő napokban számottevő havazás nem lesz, de kisebb hószállingózás előfordulhat, elsősorban a Dunántúl középső részén, valamint a keleti határnál. Száraz hideg várható, szerdán a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, -8 Celsius-fok között alakul, majd később -10 Celsius-fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte -1, +4, majd 1, 7 fok között várható, a legtöbb napsütés szombaton valószínű - fejtette ki a meteorológus.

Németh Lajos elmondta: március első hetére a késő téli időjárás lesz a jellemző, a tavaszias jelleg még várat magára. A legfrissebb közép- és hosszútávú előrejelzések szerint március 10. után már tavaszias időjárás lehet.
Hanganyag: Szépvölgyi István



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior GL Accountant (Hays Hungary)
Tanulmányi ügyintéző (Felsőoktatási Intézmény)
Key account manager (JLM Powerline Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz