életmód

Gyógyszermérgezéssel szállították kórházba a lenti diákotthon kilenc diákját

2010. szeptember 9., csütörtök 22:01     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tömeges gyógyszermérgezéssel kilenc diákot szállítottak be a Zala Megyei Kórházba csütörtökön - tájékoztatta Csidei Irén, a megyei kórház főigazgatója az MTI-t.
 

1

A gyerekek közül senki sincs veszélyben. Három diákot délután az intenzív osztályon tartottak megfigyelés alatt, de nem volt szükség semmilyen beavatkozásra. A kilenc-tíz év körüli gyermekeket jelenleg a gyermek osztályon ápolják, s ha nem jön közbe szövődmény, néhány napon belül elhagyhatják a kórházat - közölte a főigazgató.

A Zalai Hírlap internetes oldalán az olvasható, hogy a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjai nyugtatót vehettek be.

Az iskola igazgatója, Kulcsár István távollétében Kollár Pethő Friderika a lapnak azt mondta, hogy egy magángondozott fiatal vitt csütörtök reggel gyógyszert az iskolába, amit nap közben osztogatott szét a társai között. Miután a gyerekek ittas állapotra utaló tüneteteket produkáltak, az intézmény pedagógusai mentőt hívtak, majd értesítették a rendőröket.

A gyerekek először nem beszéltek a történtekről, de később az derült ki, hogy valószínűleg pirula, vagy folyadékban feloldott formában nyugtatót vettek be.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
Resource Manager (Bare International)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz