életmód

Januártól az energiamegtakarítás arányában jár a lakásfelújítási támogatás

2010. szeptember 7., kedd 12:37     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A kormány tervei szerint jövő januártól a lakóépületek felújítása aszerint kap támogatást, hogy annak eredményeképpen mennyi energiát lehet megtakarítani - hangzott el a társasházi képviselőknek rendezett panelfelújítási konferencián Budapesten.
 

1

A jelenleg használt hőszigetelések egy része csak dekoráció, Németországban ahhoz, hogy az épületek energiafogyasztása 70 százalékkal csökkenjen, legalább 16 centiméter vastag hőszigetelést visznek fel a falakra, ezt kell általánossá tenni Magyarországon is - mondta a konferencián Kakuszi Norbert a Sto Építőanyag Kft. képviseletében.

Eddig 270 ezer lakás kapott 62 milliárd forint támogatást energiatakarékos felújításhoz, miután az állami támogatás a teljes beruházás egyharmadát tette ki, az építőipar ennek révén 180-200 milliárd forintos megrendeléshez jutott - mondta Csider László a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.

Egy komplex felújítás - hőszigetelés, ablak- és gépészet csere - után átlagosan 45-50 százalékkal csökken a lakások energiafelhasználása. A tervezett évi 150-200 ezer lakás felújítása egy mentor hálózat közbeiktatásával történik majd, várhatóan a jövő év elejétől. A mentor írja meg a támogatási pályázatot, és végezteti el a munkát minősített anyagokkal és akkreditált kivitelezőkkel - tette hozzá a főosztályvezető.

Angyal István tűzoltó őrnagy a homlokzati hőszigetelések tűzvédelmi problémáiról beszélt. Ma öt emelet felett csak olyan anyagot szabad használni, amely 45 percig kibírja a hőt égés nélkül. Ha a homlokzaton az ablakok között 1,3 méternél kisebb a távolság, akkor a tűzoltóság erre a részre kőzetgyapot hőszigetelést ír elő. Kifejtette, hogy a loggiák beépítésével növekszik a homlokzaton a tűz terjedési lehetősége.

Egy szegedi 10 emeletes panel ház utólagos hőszigetelését mutatta be Bácskai László közös képviselő. Az ablakokat 3 rétegű üvegezésűre cserélték, és 15 centiméteres hőszigetelést alkalmaztak, így a fűtési energia éppen egyharmadára csökkent.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Logisztikai koordinátor (CEMELOG-BRS Kft.)
Menedzser - Tréder (TTINTERCONSULT Kft.)
Területi Képviselő (Adecco Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz