életmód

Hetero Büszkeség Napja Budapesten

2010. szeptember 4., szombat 18:04     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
"Hetero Büszkeség Napját" tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
 

1

Koletár Csaba, a megmozdulás szervezője a szombati tüntetésen a Hősök terén összegyűltek előtt azt mondta: azt akarják, hogy "megállítsák a szabad buzizást", ilyen célra ne vehessenek igénybe köztereket, valamint elérjék, hogy "mások miatt" ne korlátozzák az emberek gyülekezési és szólásszabadságának alkotmányos jogát.

Egy petícióban ezért azt kérte a rendezvényen megjelent Dúró Dóra és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőtől, hogy terjesszék be az Országgyűlésnek a gyülekezési törvény módosítását.

Dúró Dóra pártja támogatásáról biztosította a tüntetés szervezőjét. Novák Előd pedig azt mondta: a rendőrség a devianciát támogatja, pedig garázdaság miatt eljárás alá lehetne vonni a melegparádé résztvevőit. A jobbikos képviselő, aki az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának a tagja, azt kérdezte: hogyan "uralhatják" még mindig az állami intézményeket, mint például a Nemzeti Színházat és a médiát "deviáns személyek"?

A résztvevők sípolva, fütyülve, rendőri biztosítás mellett vonultak át a Hősök teréről az Andrássyi út szervizútján az Erzsébet térre, ahol Koletár Csaba bejelentette: jövő szeptemberben ismét megtartja rendezvényét.

Magyarországon az első melegfelvonulás 1997-ben volt. A menetet az elmúlt években többször megzavarták ellentüntetők; köveket, tojásokat, Molotov-koktélokat dobáltak, több embert, köztük politikusokat és rendőröket is megvertek.

Idén július 10-én volt a meleg méltóság menete Budapesten, igaz a szokottnál rövidebb útvonalon, és néhány ellentüntető hangos kiabálásától eltekintve a hatalmas rendőri biztosítással zajló rendezvény békésen ért véget.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Head of Control (Randstad Hungary Kft.)
Recepciós (Dr. Rose Magánkórház)
Area Sales Manager (Karrier Hungária Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz