életmód

Feltűnő külső jegyek figyelmeztetnek a súlyos kór veszélyére

2010. március 20., szombat 10:00     InfoRádió / Orvostkeresek.hu
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki nassol, és nem mozog, nagy valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni. Ezért nem árt tudni a lehető legtöbbet a metabolikus-szindrómáról és a kilépés lehetőségeiről.
 

1

A szakemberek szerint az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsír-szint és a cukorbetegség olyan gyakran fordul elő együtt, hogy akár "négyes fogatként" is lehetne aposztrofálni a jelenséget. A tünetegyüttest metabolikus szindrómának nevezik, amelynek többnyire feltűnő külső jegyei is vannak - magyarázza Marton Anna, az Oxygen Medical belgyógyász - kardiológus - diabetológusa.

A veszélyeztetett típus tagjai főleg törzsre, hasra híznak, tehát náluk alma-típusú elhízásról beszélhetünk, amit laikusok akár sörhasként is emlegetnek. A túlsúly mértéke azonban nem mindig korrelál az anyagcsere-eltérések súlyosságával. Sokszor egészen kisfokú túlsúly is kifejezett anyagcsere változással jár együtt. A hasi predominanciájú súlynövekedés és a vele együtt megjelenő magas vérnyomás, vérzsír eltérések, cukorbetegség - mint szív- és érrendszeri rizikófaktorok - legsúlyosabb szövődményei a szívinfarktus és a stroke (agyi érelzáródás, agyvérzés). Ugyanakkor sokszor állhatnak rejtetten érszűkület vagy korai potenciazavar megjelenése mögött is.

Ördögi kör

A magas vérnyomást súlyosbítja, hogy a zsírszövet növekedése miatt a szív csak növekvő ellenállást leküzdve tudja a testen átpumpálni a vért, sőt a túlsúly az idegrendszer aktiválásán keresztül is gyorsíthatja a szívműködést. Ráadásul az alma típusú elhízottakban a hasban elhelyezkedő speciális zsírszövet megváltozott anyagcseréje miatt inzulinrezisztencia alakul ki. Ha pedig a sejtek inzulinérzékelése csökken, azt a szervezet inzulinhiányként éli meg és a hiányt, illetve az emelkedő vércukorszintet ellensúlyozandó, még több inzulint termel.

A nagyobb hasi körmérettel rendelkezők többségénél kimutatható a magas inzulinszint, ami a magas vérnyomású betegek több mint felénél is jelen van. Az ördögi kör tehát itt is tetten érhető, hiszen a magas inzulinszint egyik mellékhatása, hogy fokozza a vesékben a nátrium-visszatartást, ez megemeli a folyadék mennyiségét az érpályákban, mely tovább súlyosbítja a magas vérnyomás.

A védő HDL-koleszterinszint csökkenése és az ártó LDL-koleszterinszint emelkedése miatt kialakuló érelmeszesedés az érrendszer rugalmasságát csökkenti, mely a magasvérnyomás betegség további romlását eredményezi. Mindezek közösen, egyéb biokémiai kölcsönhatásokkal együtt érelmeszesedéshez, szívinfarktushoz, agyi érelzáródáshoz vezethetnek.

A folyamatok tehát összefüggenek és szerteágaznak, tehát valahol mindenképpen közbe kell lépni, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos következmények. A metabolikus szindróma azért is jelent kiemelt veszélyt, mert minden egyes eleme nem csak egyszerűen megemeli, hanem mintegy megháromszorozza a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Így akinél a tünetegyüttes valamennyi tagja jelentkezett már, az 14-15-ször nagyobb eséllyel számíthat az egyre súlyosabb szövődményekre.

40 felett ajánlott az állapotfelmérés


Az elmúlt évtizedekben többek között Skandináviában és az Egyesült Államokban is nyomon követhető, hogy hatásos lehet a metabolikus szindróma megfékezésére létrehozott felvilágosító kampány. Miután nagy tömegekben sikerült tudatosítani a testmozgás, az egészséges táplálkozás és a rendszeres ellenőrzések fontosságát, drasztikusan csökkent az infarktusok száma, és jelentősen növekedett a születéskor várható átlagélettartam.

Magyarországon is érdemes foglalkozni a kérdéssel, sőt túlsúly esetén bármikor illetve 40 év felett mindenkinél ajánlatos állapotfelmérést végezni, amelynek ki kell terjednie a szív és érrendszeri rizikófaktorok vizsgálatára szívinfarktus és stroke megelőzése céljából a rosszindulatú daganatos betegségek szűrése mellett.

Felelősek vagyunk magunkért


A fenyegető következmények valóban riasztóak, de jó hír, hogy a metabolikus szindróma minden elemét lehetőségünkben áll befolyásolni táplálkozással, mozgással, vagy ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel. Már három leadott kilónként jelentős vérnyomáscsökkenést, cukor- és zsíranyagcsere javulást tapasztalhatunk, csakúgy, mint a minimum három hónapja tartó rendszeres testmozgás mellett.

Komplex életmód terápia a gyógyszerszükségletet fokozatosan csökkentheti, sőt idejében elkezdve a beteg gyógyszermentessé is válhat mellette. Nemcsak a szívinfarktus és az agyi katasztrófa kockázatától szabadulhatunk meg, hanem számtalan daganatos betegség előfordulását is jelentősen csökkenti.

A fogyás és a rendszeres testmozgás így megszakítja a betegségek ördögi körét, nem is beszélve a közérzetünkre és a megjelenésünkre gyakorolt hatásról. Hosszútávon pedig mindenképpen olcsóbb egészségesnek lenni!



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Data Warehouse Expert (Euronet Worldwide Inc)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz