életmód

Odafigyelünk arra, hogy magyar-e a termék

2010. március 3., szerda 16:11     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tavaly már a magyarok is egyre tudatosabban vásároltak hazai gyártású élelmiszert, mint a korábbi években - derült ki az Ipsos felméréséből.
 

1

Az Ipsos 2009 decemberében végzett felmérést az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Irányító Hatósága megbízásából, ennek során a megkérdezettek közel 80 százaléka állította, hogy megnézi a csomagoláson a termékek származását, 75 százalékuk pedig tudatosan figyel arra, hogy magyar terméket vásároljon.

Az alapvető élelmiszerek közül a legfontosabb termékek, amelyeknél elsősorban a származási helyet veszi figyelembe a lakosság, a pékáruk, a tojás, a baromfi, továbbá más húskészítmények és a tejtermékek. A prémiumáruk közül a szeszesitalok és az édességek állnak a lista legvégén, vagyis ezeknél figyelik legkevésbé azt, hogy belföldi termékek-e.

A felmérésből kiderült, hogy már a tavalyi év elejéhez képest is az év végére közel 40 százalékkal nőtt azok aránya, akik figyeltek arra, hogy magyar terméket vásároljanak. Az elmúlt évben több mint 10 százalékkal nőtt azoknak a fogyasztóknak a száma is, akik rendszeresen vásárolnak biotermékeket.

A múlt évben a válaszadók mindössze 40 százaléka ügyelt arra, hogy egészséges élelmiszer legyen az, amit vásárol. A felmérés szerint a magyarok 66 százaléka szereti a bőséges adagokat, ami szintén nem az egészségtudatos táplálkozás elvét - a többször kevesebbet - tükrözi.

Ezzel szemben jó hír, hogy a napi gyümölcsfogyasztást majdnem minden magyar fontosnak tartja, s törekszik is rá. A legtöbb esetben azonban az árcímkén múlik, hogy magyar árut vásárolnak-e az emberek, illetve pedig a minőség rovására az olcsóbb terméket választják-e.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.05. 17.00
2012.02.05. 17.00
Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Linux / Unix szakértő (KÜRT Zrt.)
System engineer (Hays Hungary)
Ügyvezető (Gyártó cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz