életmód

A mai gyerekek sztárok akarnak lenni

2009. október 4., vasárnap 8:00     InfoRádió / Daily Mail
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Míg negyedszázaddal ezelőtt az akkori gyerekek legtöbbje tanár akart lenni, a mai tinédzserek célja már az, hogy híressé váljanak.
 

1

Wayne Rooney, David Beckham, Leona Lewis - ők a mai gyerekek példaképei egy felmérés szerint, így nem meglepő, ha a fiatalok többsége hozzájuk hasonló híresség szeretne lenni. Egy nagy-britanniai kutatásból az derült ki, hogy a mai gyerekek a hírnevet rendkívül fontosnak tartják, és maguk is énekes, színész vagy sportoló akarnak lenni.

A megkérdezett fiatalok 12 százaléka mondta azt, hogy híres sportolóvá akar válni, 11 százalék énekesi és színészi pályára lépne, 9 százalék pedig űrhajós szeretne lenni. A televíziós főzőműsorok népszerűségét jelzi, hogy séfként 5 százalék tudja elképzelni felnőtt életét.

A hagyományos szakmák visszaszorulóban vannak: ügyvéd a gyerekek 9 százaléka lenne, orvos 6, tanár pedig 4 százalék.

A negyedszázaddal ezelőtt, vagyis a mai gyerekek szülei körében végzett felmérés esetében a legtöbben (15 százalék) pedagógusnak készültek, 9 százalék a pénzügyben, 7 százalék pedig az egészségügyben kívánt elhelyezkedni. Híres sportolóvá az akkori gyerekek 5 százaléka akart válni.

A szülők közül sokan a televíziót okolják a változásért, ugyanis a sugárzott képpel és a felépített sztárkultusszal jelentősen befolyásolja a gyerekek véleményét, így pályaválasztását is.

"A gyerekek látják a futballisták, zenészek és színészek életét a tv-ben, ami izgalmasnak és viccesnek tűnik. Azt nehezen fogják fel, hogy a sztárrá váláshoz sok munka és tehetség szükséges. Azzal nincs baj, ha a gyerekek álmodoznak, ám ezeknek a vágyaknak a valóságon kell alapulni" - mondta a felmérés eredményeit látva Laverne Antrobus gyerekpszichológus.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Minőségügyi kontroller (Randstad Hungary Kft.)
IT gyakornok (Raiffeisen Bank Zrt.)
Accounting Spezialist (Medea Services Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz