életmód

Tavaly 8 millió amerikai gondolt az öngyilkosságra

2009. szeptember 27., vasárnap 8:00     InfoRádió / UPI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tavaly több mint 8 millió amerikai felnőtt gondolt arra, hogy öngyilkos lesz - derült ki egy felmérésből.
 

1

Az amerikai egészségügyi minisztérium egyik intézetének felmérése szerint 2008-ban 8,3 millió felnőtt amerikai állampolgár fontolgatta az öngyilkosság lehetőségét. Közülük 2,3 millióan a végrehajtási módot is megtervezték, ebből a csoportból pedig 1,1 millió ember, azaz az amerikai népesség 0,5 százaléka kísérelt meg öngyilkosságot. A sikerességi arány szerencsére alacsony, ugyanis néhány tízezren vetettek véget életüknek.

A megállapítások szerint az öngyilkos gondolatok és kísérletek aránya jelentős eltéréseket mutat az egyes korosztályokban. A 18 és 25 év közöttiek közel kétszer nagyobb arányban gondoltak arra, hogy véget vetnek életüknek, mint a 26 és 49 év közöttiek, és körükben háromszor többen fontolgattak öngyilkos gondolatokat, mint az 50 év felettiek esetében.

A kutatásból az is kiderült, hogy nők között többen fontolgatták az öngyilkosságot.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Személyi asszisztens (Prohumán 2004 Kft.)
HR Trainee (Prohumán 2004 Kft.)
AP Analyst (BP)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz