eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Átláthatóbbá kell tenni a védelmi kiadásokat a NATO-főtitkár szerint

Átláthatóbbá kell tenni a védelmi kiadásokat, hiszen az adófizetőknek tudniuk kell, hogy az atlanti szövetség mire és hogyan költi a pénzüket - hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Hágában, a NATO Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén mondott beszédében.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO honlapján már most is sok ilyen jellegű adat elérhető, de - tette hozzá - a tagországok védelmi minisztereinek jövő februári ülésén indítványozni fogja a védelmi kiadások nyilvánosságának további kiterjesztését. Stoltenberg azzal indokolta az átláthatóság javításának szükségességét, hogy az atlanti szövetség a nemzetközi helyzet alakulása miatt ismét rákényszerül a védelmi kiadások emelésére, s a polgároknak - ahhoz, hogy e politikai helyességéről meggyőzhetők legyenek - ismerniük kell az ezzel kapcsolatos célokat, valamint a célok eléréséhez szükséges eszközöket.

A NATO Parlamenti Közgyűlése a tagországok, illetve különböző társult országok képviselőiből tevődik össze. Stoltenberg szerint ennek a fórumnak a tagjai fontos szerepet játszhatnak abban, hogy hazájukban társadalmi támogatást szerezzenek az atlanti szövetség kitűzött céljaihoz.

A főtitkár kiemelte, hogy a maga elé tűzött három cél - a NATO politikai és katonai megerősítése, a partneri kapcsolatok révén a külső környezet biztonságosabbá tétele, valamint az Európát és Észak-Amerikát összekötő kapocs megszilárdítása - mind pénzt igényel, amelyek rendelkezésre bocsátásához politikai akaratra van szükség. Ehhez kérte a tagországok parlamenti képviselőinek segítségét.

Stoltenberg helyeselte, hogy a hidegháború, a támadásveszély elmúltával a NATO-országok csökkentették katonai kiadásaikat, valamint érthetőnek nevezte, hogy a gazdasági válság miatt még inkább megnyesték a nemzeti védelmi büdzséket. A változások érzékeltetésére elmondta, hogy a NATO parancsnoki struktúrája a korábbi 22 ezer fő helyett ma már csak 9 ezer főt számlál, és a korábbi 33 ezer helyett már csak 7 ezer harckocsija van a szövetségnek. A NATO az elmúlt öt évben 20 százalékkal csökkentette védelmi kiadásait.

Ugyanezen elmúlt öt évben azonban - figyelmeztetett Stoltenberg - Oroszország 50 százalékkal növelte katonai kiadásait. "Nem élünk békés időket, a kockázat nagy, a fenyegetés valós" - állapította meg a főtitkár, és Oroszország magatartását úgy jellemezte, hogy Moszkva a jogállamiságot, "a jog uralmát az erő uralmával akarja helyettesíteni".

Stoltenberg elsősorban ezzel, valamint emellett az Európától délre, illetve délkeletre fekvő térségben tapasztalt erőszakkal, egyes országok nukleáris törekvéseivel, valamint a kibernetikai fenyegetéssel indokolta, hogy a szeptember elején Walesben tartott NATO-csúcson elhatározták: megállítják a védelmi kiadások csökkenését, a válságból való kilábalás függvényében lehetőség szerint növelik a katonai ráfordításokat, és tízéves időtávra előre tekintve törekedni fognak arra, hogy a védelmi kiadások érjék el a GDP 2 százalékát. Ezt a 2 százalékos küszöböt - közölte - jelenleg a NATO katonai összkiadásainak több mint kétharmadát egymaga viselő Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Görögország és Észtország éri el.

A NATO Parlamenti Közgyűlésén mondott beszédében ugyanakkor Jens Stoltenberg hangsúlyozta: korántsem állítja azt, hogy a katonai képességek újrafejlesztésével vissza kellene térni a hidegháborús időszak védelmi erőfeszítéseinek szintjéhez.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×