életmód

Magas vérnyomást okoz a kóla

2006. január 31., kedd 5:31     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A kávéfogyasztás káros hatását vizsgálták amerikai kutatók egy 12 éven át tartó kutatás során. Meglepő eredményre azonban a kóla esetében bukkantak.
 
A tengerentúli kutatók ápolónőket vizsgáltak. Arra voltak kíváncsiak, hogy hipertóniához vezet-e a kávéfogyasztás.

Azt tapasztalták, hogy bár rövid távon megnöveli a vérnyomást, hosszú távon nincs szerepe a betegség kialakításában a koffeintartalmú italnak – mondta el az InfoRádió Tálaló című magazinjában Matos Lajos szívgyógyász.

A vérnyomásuk érdemlegesen még azoknak sem emelkedett, akik napi négy csésze kávét fogyasztottak.

A koffeinbevitel pontosítása érdekében a kutatók arra is rákérdeztek, hogy mennyi kólát fogyasztanak a vizsgálat résztvevői.

Kiderült, hogy az, aki legalább négy pohárral ivott az üdítőből, emelkedett a vérnyomása. Ez azokra is jellemző, akik cukormentes kólát fogyasztottak.

Úgy tűnik, mindezért nem a koffein a bűnös, hiszen az a kávéban is megvan.

A kutatók arra gyanakodnak, hogy vagy a kólában lévő cukorszirup, vagy a karamellből készülő színezék okolható a betegségért - tette hozzá Matos Lajos.

Minderre még nincs elegendő bizonyíték. A kutatók ezért további vizsgálatokat sürgetnek; a probléma ugyanis tömegeket érinthet, főleg a fiatalokat.

A magas vérnyomás megterheli a szívet és az ereket is, valamint növeli az agyvérzés kockázatát, és szívelégtelenséghez, vagy infarktushoz vezethet.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
HR Business Partner (CompLex Kiadó Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
Accounting Spezialist (Medea Services Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz