eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Obama óva inti Aszadot

Barack Obama amerikai elnök figyelmeztette Bassár el-Aszad szíriai államfőt, hogy ne kövessen el "tragikus hibát" a vegyi fegyverek bevetésével.

A damaszkuszi vezetés azzal fenyegetőzött, hogy egy Szíria elleni nemzetközi katonai beavatkozás esetén bevetné a vegyi fegyvereket, ugyanakkor azt állította, hogy saját országának civil lakossága ellen nem alkalmazna ilyeneket.

"Tekintettel a rezsim vegyifegyver-készleteire, továbbra is világosan értésére adjuk Aszadnak és környezetének, hogy a világ figyel, és a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok felelősségre vonja őket, ha elkövetik azt a tragikus hibát, hogy bevetik ezeket a fegyvereket" - hangsúlyozta Obama Renóban, a legnagyobb amerikai veteránszervezet, a Külföldi Háborúk Veteránjai (VFW) éves kongresszusán.

Az amerikai elnök azt hangoztatta, hogy megtartotta a 2008-as választási kampánya során tett választási ígéreteit. Külön hangsúlyozta az iraki háború befejezését, az általa 2011-ben elrendelt, Oszama bin Ladent likvidáló kommandós akciót, valamint az afganisztáni csapatkivonás megkezdését. Rámutatott, hogy kormánya a hazatérő veteránok alkalmazására ösztönzi a magánszektor munkaadóit.

A Rasmussen Reports vasárnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint egyébként az elnök leendő republikánus kihívója, Mitt Romney a veteránok körében 59:35 százalék arányban vezet Obamával szemben a népszerűség tekintetében. Romney kedden szólal fel a VFW-tanácskozáson, és a várakozások szerint kifejti külpolitikai programját, majd ezután egy Nagy-Britanniát, Izraelt és Lengyelországot érintő körútra indul.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×