eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Korábbi forgatási jelenet a Rust című westernből (Twitter/Dark Side of The Moon)

Nem kerülheti el a kihallgatást a Rust rendezőasszisztense

David Halls eddig kihasználva a kiskapukat, nem tett vallomást a lassan két hónapja történt esetet munkahelyi biztonsági és egészségügyi szempontból vizsgáló hatóságoknak, de most idézést kapott, kedden kénytelen beszélni.

A rendezőasszisztenst ügyvédje, Lisa Torraco szerint Zoomon fogják kikérdezni – írja a Deadline. Korábban Halls és Torraco ragaszkodott ahhoz, hogy addig nem beszél senkivel, amíg a Santa Fe-i seriff hivatala le nem zárja a vizsgálatot a Bonanza Creek Ranchon október 21-én történtekkel kapcsolatban. Ez a vizsgálat még heteken át tarthat, és a vádemelés sem kizárt a folyamat végén.

"Irodánk úgy tudja, hogy David Halls a díszlettemplomban tartózkodott, amikor ez a munkahelyi haláleset és egy második személy sérülése megtörtént. Az irodának ki kell hallgatnia Halls urat arról, mi történt a helyszínen" – olvasható a bírósági dokumentumokban, amelyeket a héten nyújtott be Mia Napolitano, az új-mexikói hatóságok helyettes főtanácsosa.

Halls máskor is hibázott

Mint később a dokumentum részletezi, Hallsnak azt is el kell árulnia, hogy rajta kívül ki tartózkodott még a templomban, azaz kit szükséges még kikérdezni az eseményekről. Arról is írnak, hogy ismereteik szerint Halls tartotta a biztonsági tájékoztatókat, illetve övé is volt a felelősség egy része a forgatás biztonságával kapcsolatosan.

Halls elismerte a Santa Fe-i seriffnek adott vallomásában, hogy

nem ellenőrizte megfelelően a szóban forgó fegyvert, mielőtt odaadta volna Baldwinnak,

hideg fegyverként nyújtotta át.

Amint arról a Deadline október 25-én beszámolt, Hallst egy korábbi forgatásról kirúgták fegyvervédelmi mulasztások miatt, a Blumhouse egyik 2019-es tévés projektjénél pedig személyes szabálysértési panaszok merültek fel ellene.

Nincs még vádlott

Halyna Hutchins október 21-i halála óta még nem emeltek vádat senki ellen, így le sem tartóztattak egy gyanúsítottat sem. Baldwinnal és Halsszal szemben indultak peres eljárások, illetve rajtuk kívül a film producereit, illetve fegyvermesterét és kellékesét is bevonták ezekbe. A fegyvermester, Hannah Gutierrez családja olyan ügyvédet bérelt fel, aki kifejezetten gondatlanságból elkövetett emberölések esetében szokott vádlottakat védeni. A producerek egy céget

saját belső vizsgálat végzésére kértek fel,

ennek képviselői a munkabiztonsági meghallgatásokon részt vesznek.

A fő kérdés a töltények eredete

A nyomozás legfőbb kérdése az éles lövedékek származása: Halyna Hutchins operatőr halálát éles lövedék okozta, és a forgatási helyszínen talált mintegy 500 lövedék közt is találtak éleset. Gutierrez és ügyvédje szabotázsról beszéltek, miközben Alec Baldwin december másodikán sugárzott interjújában azt állította, bár a fegyver kakasát felhúzta, a ravaszon rajta sem volt az ujja, nem sütötte el a fegyvert. Ezt David Halls is megerősítette.

Baldwin, aki a közelmúltban törölte Twitter-fiókját, a közösségi médiában arról is írt az eset után, hogy annak bekövetkezte előtt a forgatás biztonságos volt.

Ennek ellentmond két dokumentum, amely szerint két alkalommal is elsült fegyver véletlenül a forgatáson Hutchins halálát megelőzően.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×