Bűnügyek

Rajtaütöttek Velence mellett a magyar lányfuttató bandán

2010. július 29., csütörtök 17:06     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Kiskorú lányokat is futtató magyar bűnözőket vett őrizetbe az olasz rendőrség Mestrében. A Velence mellett csütörtök hajnalban végrehajtott akcióban három magyar kezére került bilincs, továbbá 4-5 lányt is előállítottak a rendőrkapitányságra ügyük tisztázására.
 

1

Az örömlányok elleni razzia egy magyar bűnbanda ellen irányult, amely csaknem húsz, 18 és 25 év közötti magyar lányt hozott Olaszországba és kényszerített prostitúcióra, de voltak közöttük 16-17 éves kiskorúak is.

Az olasz rendőröket is egy kiskorú magyar leány korábbi vallomása vezette a magyar leánykereskedők nyomára. Még 2009 októberében három kéjhölgyet állítottak elő, s köztük volt egy magyar kislány is.

A kiskorú együttműködött a rendőrökkel, elmesélte, hogyan verbuválták a gyanúsítottak, akik árvaházak és fiatalokat segítő központok mellett szólítottak meg lányokat, bókokkal és olaszországi munkalehetőségre vonatkozó ígéretekkel győzködve őket.

Itáliába érve, már Velence és Treviso tartományok útjain kényszerítették prostitúcióra őket. A kiskorú magyar lányt vallomása után egy védett otthonban helyezték el, majd Magyarországon visszakerült anyja felügyelete alá.

Az olasz rendőrség közlése szerint a nyomozásban a magyar rendőrség is közreműködött.
Kapcsolódó cikkek:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Üzletkötő (Pet-Pack Kft.)

Add a Startlaphoz