Bűnügyek

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját

2010. július 23., péntek 13:24     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Előzetes letartóztatásba helyezte a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, Kovács Lajost pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB).
 

1

A Fővárosi Bíróság által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a BKKB elrendelte a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben "K. Lajos gyanúsított" előzetes letartóztatását augusztus 23-ig. A bíróság megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének, a tanúk befolyásolásának veszélyét.

A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be - közölte a bíróság.

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön kezdeményezte a szerdán őrizetbe vett Kovács Lajos előzetes letartóztatásba helyezését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán azt közölte: magánszemély feljelentése alapján május 26-án rendeltek el nyomozást az ügyben. A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a Rákóczi Liget lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésével kapcsolatos az ügy.

A nyomozók kedden az előnytelen szerződés megkötése miatt a csepeli lakópark beruházásának a vezetőjét is meggyanúsították, ő a gyanúsítással szemben panasszal élt, kihallgatása során vallomást tett.

A Főtáv Zrt. azt közölte: mindenben segíti a nyomozást a Csepeli Hőszolgáltató Kft. (CSHSZ) ügyében, hiszen azt cégük kérte. Kovács Lajos vezetésével már május 20-án bejelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen, kérve az ügy kivizsgálását, és rendelkezésre bocsátották az ezzel kapcsolatos összes dokumentumot.

A társaság hozzátette: amikor a hűtlen kezelés gyanúja először felmerült, Kovács Lajos vezérigazgató kezdeményezésére ismét független igazságügyi (könyvvizsgálói) szakértőt kért fel, hogy értékelje az üzleti konstrukciót. Az újabb szakértői vélemény megerősítette a korábbi eredményeket, melyek szerint a projekt vételára reális, a piaci viszonyoknak megfelelő - áll a közleményben.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Account Executive (Kirowski Isobar Zrt.)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)

Add a Startlaphoz