Bűnügyek

Tizenévesek raboltak ki egy bisztrót Tolna megyében

2010. március 12., péntek 14:55     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Két tizenéves diák rabolt ki egy bisztrót a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen; a gyanúsítottakat elfogták - közölte a rendőrség pénteken.
 

1

A diákokra akár tízévnyi börtön is várhat - mondta Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Decs-Szőlőhegyen, egy 56-os főút mellett működő bisztróba csütörtökön a hajnali órákban két fiatal jelent meg. Arcukat sállal, sapkával takarták el, és egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelték az alkalmazottól. A bisztróban az alkalmazotton kívül egy személy tartózkodott. Az eladó a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő több mint 60 ezer forint készpénzt. A rablók gépjárműbe szállva menekültek el a helyszínről - közölte.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy szekszárdi szakközépiskola két diákját gyanúsították meg. Egyikük kismányoki, a másikuk pedig bonyhádi, mindketten 19 évesek.

Farkas Kinga tájékoztatása szerint a két fiatalembert a rendőrök elfogták. A lakhelyükön tartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekmény elkövetésénél használt gázpisztolyt, és ruhákat. A rendőrök csekély mennyiségű kábítószert is találtak. A gyanúsítottak beismerték tettüket. Előzetes letartóztatásukat a rendőrség kezdeményezte.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Konzulens (Siemens PSE Kft. )
Network Engineer (Hays Hungary)
Inköpare (Risskov Bilferie ApS)

Add a Startlaphoz