Bűnügyek

BKV-ügy: Három ügyvédnél tartottak házkutatást

2010. február 18., csütörtök 11:52     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Három ügyvédnél tartott házkutatást csütörtök hajnalban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a Budapest Airportnál és a BKV-nál felmerült korrupciós üggyel kapcsolatban - közölte az RRI.
 

1

A három ügyvéd a rendőrség szerint szorosan kapcsolódik - a közleményben csak monogrammal jelölt - Rényi-Vámos Krisztinához és Sziebert Györgyhöz. A gyanú szerint a Budapest Airport, illetve a BKV volt jogi igazgatói - anyagi ellenszolgáltatás fejében - olyan külsős, a baráti körükhöz tartozó ügyvédi irodákkal kötöttek szerződést, akik alvállalkozóikon keresztül az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munka díjának többszörösét számlázták ki. Az előre egyeztetett pénzösszegeket később visszajuttatták a két jogi igazgató részére - olvasható az RRI közleményében.

Úabb nyolc céget jelentett fel a BKV
A BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján nyolc cég szerződésével kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt. Ezért Kocsis István vezérigazgató a mai napon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - közölte a cég.
Alaposan feltételezhető, hogy az ügyvédi szolgáltatás mögött tényleges munkavégzés nem állt, vagy lényegesen kevesebb, mint amely a kiállított számlákon szerepel - írta az RRI.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én elrendelte előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Data Warehouse Expert (Euronet Worldwide Inc)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)

Add a Startlaphoz